2,15 milliárdot kaptak ajándékba, az elcsalt szavazatokért!

Fotó: Kovács Attila / MTI

Ahogy a 2014-es választásoknál is, úgy a 2018-as országgyűlési választásnál is lehetett látni olyan pártokat, amikről már a választás előtt tudta mindenki, hogy nem fogják elérni még az 1 százalékot sem. Ennek ellenére természetesen ezek a pártok is felvették a nekik járó kampánytámogatási pénzt – közölte a 444.hu.

A gyanú beigazolódott, azaz a választások után kiderült, hogy tényleg voltak pártok, amik nem értek el szinte semmilyen eredményt sem. Mindösszesen 2 párt fizette vissza a kampánytámogatási összeget azok közül, akik nem érték el az 1 százalékot, és 14 párt pedig nem. Így ezen pártok tartozása meghaladja a 2,15 milliárd forintot, melyet az adófizetők álltak.

Most azonban az is kiderült, hogy ezek után az elköltött milliárdok után az Állami Számvevőszék egyáltalán nem vizsgálódik.

A K-Monitor érdeklődött az ÁSZ-nál, hogy ellenőrzik-e azokat a pártokat, amelyek az 1 százalékos eredményt nem érték el. A számvevőszék azonban rámutatott arra a jogszabályra, miszerint nekik kötelezően csak azokat a pártokat kell ellenőrizniük, melyek 1 százalék feletti eredményt értek el, a kisebb támogatottságú pártokat (amik jelentős része kamupárt) csak más jelöltek vagy jelölő szervezetek kérésére vizsgálhatják.

A vizsgálathoz szükséges kérelmet bizonyítási indítvány csatolásával kellett beadni 2018. július 8-ig. Az ÁSZ közlése szerint azonban a törvényben meghatározott határidőig hozzájuk nem érkezett ellenőrzés iránti kérelem. Így tehát a számvevőszék nem vizsgálja, hogy mire költötte az a 14 minipárt az összesen 2,15 milliárd forintot, melyet a kampányra vettek fel.
Ezzel ellentétben a Momentumot viszont ellenőrzik, mivel az meghaladta az 1 százalékos határt az országgyűlési választáson.

Ez azért is különös, mivel a 14 minipárt között szerepel például az Összefogás Párt is, ami már a 2014-es választás előtt is kapott 355 millió forintot kampányra, amit szintén nem fizetett vissza és ami után szintén nem vizsgálódott az ÁSZ. Így a párt már összesen 728 millió forinttal tartoznak az államnak.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!