Terror egy diplomaosztón: rendőrrel fenyegetőztek Mészáros Lőrinc miatt

Az incidens a Debreceni Egyetemen történt.

Diplomaosztó ünnepséget tartottak ma a Debreceni Egyetem jogi karán. A 444 olvasója, Dániel a testvérét szerette volna megörökíteni, amint átveszi diplomáját, de nem engedték neki. Az iskola biztonsági őrei közölték, hogy nem lehet fotózni, sőt

kivezették és még azzal is megfenyegették a férfit, hogy rendőrt hívnak, ha nem működik velük együtt.

A 444 információi szerint Mészáros Lőrinc is részt vett az ünnepségen, ott ült a közönség soraiban. Dániel úgy sejti, az intézkedésnek köze lehetett hozzá, szerinte azért nem örökíthette meg testvérét, mert az zavarta volna a felcsúti expolgármestert.

A portál nem hagyta annyiban a dolgot, rákérdezett a helyi dékánnál, hogy mi indokolta a tiltást, ha válaszoltak nekik, feltétlenül beszámolunk róla.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!