Orbán elszólta magát a Kormányinfón – ebből még nagy baj lehet!

A csütörtökön tartott idei első Kormányinfót rendhagyó módon Orbán Viktor miniszterelnök vezette, és most kivételesen bármiről lehetett kérdezni őt. A válaszaiban azonban már nem volt köszönet, hisz a kényesebb kérdések megválaszolására nem tett nagyobb erőfeszítéseket, inkább úgy tett mintha a gazdasági- és médiaviszonyok átrendeződéséhez személyének semmi köze nem lenne.

Az AP újságírója szembesítette a miniszterelnököt azzal, hogy azért lát annyi kormánykritikus megjelenést, mert minden kormányközeli médium ugyan azt a vele készült interjút hozza le, míg a kormányellenesek a saját szempontjuk szerint írják meg cikkeiket.

„Mert azok a kormánykritikus médiumok, akik függetlennek mondják magukat, mind a saját szempontjukból adják le a híreket. Azok meg, amik a kormányt támogatják, egyre összehangoltabban ugyanazt mondják, hiába vannak 476-an. Ha megnézzük a megyei lapokat, mindenhol ugyanaz az önnel (készült) interjú jelenik meg, mindenki ugyanazt a kormányt támogató mondatokat mondja.”

Bár a miniszterelnök végig próbált visszafogott lenni, az Index azonban felfigyelt arra, hogy amikor a megyei lapokról beszélt az újságíró, Orbán reflexszerűen ránézett Kovács Zoltánra, majd mosolyogva mondta neki:

„Még szép!”

Lehet ezért nem vállalkozik oly gyakran a miniszterelnök arra, hogy a sajtó munkatársainak kérdésére válaszoljon, mivel akaratlanul is elszólja magát, így több kárt okoz saját kormányának, mint amennyi hasznot hoz!

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!