Óriási égés a Fidesznek: saját fellegvárukban buktak meg

Szombathely a Fidesz egyik fellegvára, még azután is sikerült megnyerniük 2014-ben az önkormányzati választást, hogy a polgármester szinte az egész képviselői csapatot lecserélte, mert kikerült egy olyan tizennégy másodperces videó, amelyen a helyi ellenzék szerint Lazáry Viktor, Szombathely alpolgármestere kokainozik. A rendőrség talált is kokaint azon a hajón, amelyiken a felvétel készült, de azt nem tudták megállapítani, hogy ki van a videón, így abbamaradt a nyomozás.

Most viszont nagyon elszámolta magát a Fidesz, és a polgármestert sem buksi simogatásra fogja Orbán magához rendelni!

December végén rendkívüli közgyűlést kezdeményezett az Éljen Szombathely ellenzéki frakció, azzal a javaslattal, hogy a szombathelyi önkormányzat intézményei és cégei ne alkalmazzák a túlóratörvényt. Jött a nagy terv, majd a Fidesz szépen otthon marad, és akkor volt közgyűlés, nincs közgyűlés. Ám nemhogy homokszem, de egyenesen egy szikla került a fogaskerekek közé, mert a közgyűlés megszavazta a napirendet, majd a polgármester egyedül találta magát az ellenzékkel.

Folyt a személyeskedésig menő vita, majd eljött a szavazás pillanata, amikor a jobbikos Balassa Péter javaslatára a közgyűlés elfogadott egy módosító javaslatot, hogy bízzák meg a választókerületet képviselő Hende Csaba országgyűlési képviselőt azzal, hogy kezdeményezze a túlóratörvény visszavonását a parlamentben. Hogy Hende mennyire lesz erre hajlandó, abban vannak kétségeink.

Ekkor eljött a szavazás pillanata, és a közgyűlés elfogadta a Fidesznek nem éppen kedvező, sőt, igen kellemetlen döntést. Történelmi esemény zajlott abban az értelemben, hogy egy fideszes város elveszítette a többségét – mondta az Mszp-s Nemény András.

Ilyen még nem történt, a Fidesz magára hagyta a polgármesterét, hagyták megbukni. De az is benne van a pakliban, hogy a helyi fideszesek is egyetértettek a döntéssel, csak a nevüket nem merték hozzá adni.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!