Erre a listára nem leszünk büszkék, pedig Magyarország áll az élen!

Kép: MTI

Rekordot döntött a magyar kormány, így végre valamiben sikerült elsőnek lennie. Minden korábbinál többet költött ugyanis kommunikációra. 2018-ban a Fidesz 50 milliárd forintot tolt a reklámokba – adta hírül a G7!

Teljesen egyedülállónak minősül, hogy a reklámpiac legnagyobb hirdetője egy ország vezető kabinetje legyen, de 2017 után a magyar kormányzó pártnak ismét sikerült ezt elérnie. A CANnual Report régiós reklámpiaci jelentés szerint

nincs még egy olyan Közép-Európai ország, ahol a 10 legtöbbet hirdetésre költők közt az állam szerepelne.
A Fidesznek nemhogy sikerült bekerülni a Top10 közé, egyenesen az első helyen zárt.

A beszámoló szerint a reklámra költött ötvenmilliárd nagyjából 40 százalékát a Miniszterelnöki Kabinetiroda költötte el, melyet Rogán Antal vezet. Csak a „kék plakátos” kormányzati kampányokra 19 milliárd forint áldoztak.
Ezt követi a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt., ami 12 milliárdot költött kommunikációra.

A rekordösszegű kormányzati költekezés azonban egyvalakinek kedvezett. Egyetlen beszállítónak fizetett ki ugyanis a kormány a közel ötven milliárd forintot. Balásy Gyula két cége összesen 48,5 milliárd forintról állíthatott ki számlát 2018-ban.
Pedig mikor 2015-ben létrehozták a Nemzeti Kommunikációs Hivatalt ami az állami hirdetéseket bonyolítja, az Orbán-kormány azt ígérte, hogy versenyeztetni fognak és spórolni. Úgy látszik a két ígéret közül egyiket se sikerült betartaniuk.

Viszont gondoljunk csak bele abba, hogy ezt az 50 milliárd forintot mi mindenre lehetett volna felhasználni a kormánypropaganda helyett. Ha tartja magát ígéreteihez a Nemzeti Kommunikációs Hivatal, most legalább 4 település büszkélkedhetne új stadionnal, vagy lehetett volna még pár kilométer kerítés, esetleg még egy új luxusrepülő a kormánytagoknak!

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!