Értelmetlen ironikus számháborúba bonyolódni: a tegnapi budapesti kormányellenes tüntetés egyrészt lebénította másfél órára Budapest működését, másrészt közel tízezres tömeg gyűlt össze a zuhogó hóesés ellenére(!), hogy kinyilvánítsa a kormány elleni ellenszenvét. S ez tény.
Mindezt összevetve az erődemonstráció messze elérte a célját – bebizonyították a fővárosiak, hogy az elégedetlenség inspiratív motivációja képes a dermesztő hideg ellenére is közösségi erőt csiholni, függetlenül a zord körülményektől. Hogy mindezzel miként tud élni a szakszervezeti összefogás és az ellenzék egyelőre közösséginek tűnő csapategyesítése, az már az ő felelősségük lesz.
„A” nép megtette, ami tőle telhető: az „antidemonstrációs” időjárás ellenére hatalmas létszámban és erővel mordult rá a képviseletével visszaélő államszolgákra.
A Hallgatói Szakszervezet a kormány önkényes döntése ellen tiltakozott még az óriásdemonstráció kezdete előtt a Nagy Imre-szobor hűlt helyén a Vértanúk terén a történelem meghamisítása s az emlékmű eltávolítása ellen. A felszólalók közül Eörsi László feltette a kérdést, hogy mi is a baj Nagy Imrével, amit rögtön meg is válaszolt: hogy kommunista volt. Pláne, hogy ezt a tényt haláláig nem is tagadta, ellentétben a mai kormánypárti politikusok váltakozó és zsigerien gyáva hitvallásaival. DE mindennek ellenére Nagy Imre képes volt hitvallásával szemben is kiállni az elvei mellett – akár élete árán, kegyelmet nem kérve. Nem meglepő, hogy ez a jelen sunyi hatalmát irritálja.
Tamás Gáspár Miklós mindehhez hozzátette, hogy valóban kommunista volt Nagy Imre, amint Maléter Pál, Losonczi Géza, Gimes Miklós és sokan mások, de mi ebben az érdekes, tette fel a kérdést. Talán annyi, hogy hogyan lettek meggyőződéses kommunistákként a demokratikus forradalom hősei és mártírjai s hogy miként függhet össze a szocializmus és a demokrácia.
S „ha lesz itt országos sztrájk, új munkajog, akkor lesz felszabadulás is a tereken, a törvénykönyvekben, az országházban és a szívetekben” – bíztatta a jelenlévőket TGM.
Mindeközben a főváros főútján már életbe léptek az elterelések, a Hősök terén összegyűlt jelentős számú tömeg elindult a Kossuth téri helyszín felé. Az Andrássy út lezárva, a kisföldalatti gyakorlatilag használhatatlan volt a zsúfolásig telt szerelvényekkel: 4-5 járatonként tudott csak 4-5 utas bepréselődni a kocsikba.
A menet elején, annak ellenére, hogy össz-szakszervezeti demonstrációként indult, a szervezők molinója mögött főként és szokatlanul sűrű pártzászlóerdő lobogott végig, erős jobbikos koncentrációval, amit több mint tolakodóan a Kossuth téren is a jelenlévő sajtó objektívjeibe toltak. (A cseppet sem palástolt erőszakossággal a pártok képviseletében felszólalók közül a jobbikos Jakab Péter is udvariatlanul visszaélt a kb. másfélperces felszólalási lehetőséget majd’ háromszorosára húzva).
A közel másfélórás vonulás erős, de tapintatos rendőri felvezetéssel haladt végig a város kijelölt fő útjain – az Oktogonnál kapcsolódtak össze hangos örvendezéssel a fentebb már idézett Hallgatói Szakszervezet csoportjával, némi piknikhangulattal üdítve a járműmentes forgalmi csomópontot.
Nem mellesleg a rendőri/rohamrendőri készültség mind a demonstráló tömeg mellett, mind a Kossuth tér területén kifejezetten visszafogottnak és indulatmentesnek tűnt – tették, amit egy ekkora tömeg esetén (feltehetően) előír a szabályzat, de nem tapasztaltunk olyan jellegű feszültségkeltést, provokációt egyik oldalról sem, amire indokolatlan presszió, netán gázspray lett volna a válasz. Igaz, nem is álltak neki nyolcas sorokban rendőrmasszírozásra a tüntetők, mint történt hasonló a decemberi tiltakozások alkalmával.
A Kossuth téri színpadhoz érve az ott várakozó s a vonuló tömeg együttesen gyakorlatilag megtöltötte a teret – vitathatatlanul a legnagyobb létszámot érte el a tiltakozás a decemberi tüntetéshullámok eseményei közül.
A beszédek megkezdése előtt a színpadra ilyenkor szokásosan a sajtófotósok türemkedtek fel örömképeket készíteni a látványos embertömegről. Az viszont egyre sűrűbb és ellenszenves gyakorlattá kezd válni, hogy a sajtómunkások egy része több mint lekezelő kioktatással és gőggel osztja az észt a színpad előtti demonstrálóknak, hogy a magukkal hozott kellékekkel mit csináljanak s mit ne, hogyan álljanak s miként ne stb. – mintha csak (ingyen)statisztákat egzecíroztatnának, akik miattuk gyűltek össze ilyen szép és látványos számban.
A felszólalók három közéleti pólust képviseltek: elsőként a szakszervezetek, majd a civilszervezetek, s végül a pártok álláspontját hallhattuk.
Mivel mindez nagyjából másféltucatnyi megszólalót jelentett, a teljesség megidézése helyett kiemelnénk az elsőként felszólaló Szűcs Tamás több mint markáns szónoklatát. Az Országos Sztrájkelőkészítő és Demonstráció-szervező Bizottság kezdeményezőjeként bemutatkozó amúgy PDSZ elnök nem vacakolt s kijelölte az elkövetkező tennivalót, hogy – álljon le az ország. Ami ugye egy országos sztrájk konkrét olvasataként értelmezhető.
Őt Kordás László a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke követte, aki megerősítette, hogy megkezdik a sztrájkok előkészítését, majd felolvasta a szakszervezetek négypontos követelését kijelentve: „Nem leszünk rabszolgák!”.
„Vegyük végre kézbe a sorsunkat!” – ezt már Földiák András, a Szakszervezeti Együttműködési Fórum elnöke mondta kiemelve, hogy „addig fognak minket kizsigerelni, amíg hagyjuk”.
Törley Katalin a Tanítanék Mozgalom képviselője azt mondta, „az Orbán-kormány bántalmazó és áldozathibáztató”, amire egyértelmű példa szerinte a túlóratörvény elfogadása.
Misetics Bálint és Udvarhelyi Tessza a Közélet iskolája és Város Mindenkié részéről szólalt fel. Udvarhelyi Tessza szerint “Magyarországon zsarnokság van”, Misetics Bálint ezt megerősítve közölte, hogy „a zsarnokság ma még túlerőben van.”
Juhász Vera civil aktivista köszönetet mondott minden aktivistának. Szerinte nem igaz, hogy nem lehet mit tenni a rendszer ellen, és mindenkire szükség van, hogy egy új országot teremtsenek.
Benedek Márton a Hazajöttünk Túlórázni Csoport képviseletében hívta fel a figyelmet, hogy több mint 35 világvárosban szerveztek már tüntetéseket. Ha Orbán megy, akkor ők hazajönnek.
A független parlamenti képviselők közül Szél Bernadett és Hadházy Ákos szólalt fel. Szél Bernadett új rendszerváltást sürgetett: “Egy dolgot akarok mondatni, hogy Magyarország nem lehet a kommunistáké, Magyarország nem lehet Orbán Viktoré.”
Hadházy szerint „győzni fogunk” – ami jó hír, a kérdése a mikor. Hangsúlyozta továbbá, hogy a korábban megalkotott öt pontjuknak kéne megvalósulni az országban, anélkül csak színjátékok maradnak a választások.
A DK-s Molnár Csaba azt mondta, hogy akkor sem mennek haza, ha Orbán Viktor visszavonja a túlóratörvényt (aztán hazament…).
Az LMP-s Csárdi Antal szerint három fő feladat van: vissza kell vonatni a túlóratörvényt, a teljes munkatörvénykönyvet újra kell gondolni a munkavállalók érdekei szerint, és ezt a módosítást az utcán lehet kikényszeríteni.
Karácsony Gergely megállapította, hogy egy csoda ami történik, s a diktátorok trükkjét többé már nem lehet alkalmazni a magyar demokratákkal szemben.
Donáth Anna a Momentum elnökségi tagja szerint ma már a szavak kevesek, tettekre van szükség, ezért csak egyetlen mondatot mondott: „A magyarok nem rabszolgák, nem vagyunk rabszolgák.”
Jakab Péter, a Jobbik szóvivője bejelentette, hogy petíciót indítanak a “rabszolgatörvény” ellen, egyúttal feltette a kérdést, milyen nemzeti egységet akar az, aki az ország több mint felét “gyilkos csőcseléknek” nevezi.
Ábrahám Júlia a Mindenki Magyarország Mozgalom elnökségi tagja szerint mindenhol ott van a fojtogató légkör. Azt mondják, hogy Magyarország jobban teljesít, de a valóság az, hogy a bolgárokat leszámítva a magyarok élnek legrosszabban az Unióban.
A felszólalásokat Tóth Bertalan, az MSZP elnöke zárta, aki egy igen váratlan, eddig csak lebegtetett jelszóval és beszéddel tört elő váratlanul: „Itt az ideje, hogy bemelegítsünk…! A rabszolgatörvény, a korrupt rendszer ellen kell fellépnünk! Én nem akarok ebben a rendszerben élni (s ezért) folytatnunk kell a harcot, mert elindultunk és már nincs visszaút!/…/ Megteremtettük az egységet a parlamentben, megteremtettük az egységet az utcán, hát nincs más hátra, mint előre, teremtsük meg az egységet az idei választásokra is. Legyen egység az európai parlamenti választásokon, legyen egység az önkormányzati választásokon, egy az egy ellen! Hajrá!”
Mindezt nehéz másként értelmezni, mint hogy a májusi uniós választásokra közös ellenzéki indulást tervez(?) az MSZP, bár erről eddig közös deklaráció még nem hangzott el.
A tüntetés hivatalos befejeztével ezúttal elmaradt a „rendőrsimogató” és az áldozati gázsprayfürdő, ellenben egy 50-60 fős csoport még kísérletet tett a Margithíd elfoglalására, amit a kivezényelt rendőrök pedagógiai célzattal és eszközökkel pár perc alatt felszorítottak a járdára.
A tegnapi hatásos erejű tüntetés mindenesetre bebizonyította, hogy képesek és kénytelenek már minden komfortzónából kiszakadva is hangot adni elégedetlenségüknek a magyar polgárok, legalábbis a fővárosban – ez bíztató jel a jövőre nézve.
A szakszervezetek, politikusok részéről elhangzott deklarációk viszont felelősséggel járnak s a labda most náluk van – mit, mennyit s, mikor s meddig hajlandóak mindebből megvalósítani.
Egy viszont tény – „az” emberek mögöttük állnak. Ha most átverik őket, szevasz tavasz. Meg nyár. Meg ősz. Meg tél.
