Ki a nagyobb áruló? Ringbe szállhat Sallai Róbert Benedek Volnerrel a címért

Úgy tűnik, őfelsége ellenzéke kezét-lábát töri, hogy hozzájusson egy kis orbáni jutalomfalathoz.

Miközben az utcán a valódi ellenzék végre megértette a választók akaratát, és valódi rendszerellenzékké formálódott, őfelsége ellenzéke sem adja fel, és jelzi, korai lenne még temetni. Volner János tüntetőgyalázó, horngyulázó tévés megjelenése után most nem más, mint az ököljog örökös bajnoka, a székfelborítás nagymestere,

Sallai Róbert Benedek szállt be a ringbe a legnagyobb ellenzékáruló címért.

Facebook-oldalán Varju László botrányos megveretése kapcsán úgy fogalmazott: szerinte Pintér karhatalmi verőemberei “megmosolyogtató nyugalommal” és “udvariassággal” kezelték a helyzetet. “Megnézhette volna magát egy túrkevei motorostalálkozón” – fogalmazott ritka proli stílusban a volt képviselő. Persze azok után, hogy a választási stresszt úgy vezette le, hogy székestül felborította Hadházy Ákost, egykori párttársát egy szimpla véleménykülönbség miatt, annyira talán nem is meglepő, hogy Sallai szerint akár oké lehet a mentelmi joggal bíró képviselőkkel szembeni erőszak.

Varju után Hadházyt is sikerült újra megtalálnia magának, akit Szél Bernadettel együtt “versenyfetrengőnek” nevezett. Nehéz elhinni Sallairól, hogy nem a diktátor szekerét tolja, miután azt mondta: az ellenzék tevékenysége még Orbánékénál is sokkal kínosabb.

“Nulla méltóság, nulla tisztesség, hulla helyzetkezelési-képesség, csak a balhé keresése, csak a szereplésvágy és a versenyfetrengés, amit Varjú és Hadházy művel. Kínos. Mert nekik mindent lehet

– fogalmazott a volt képviselő. Hogy miről beszél a Volner Mellett A Nemzet Másik Proletárja, miután az egész MTVA-s fiaskó pont arról szól, hogy egy ellenzéki képviselő még a legalapvetőbb jogosítványaival sem képes élni, az egyelőre rejtély, de ha Sallai netán pontosítaná, amire gondol, feltétlenül beszámolunk róla.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!