Több kórházat is felújíthatott volna a kormány abból a pénzből, amit tavaly a migránsokra költött!

Fotó: Máthé Zoltán / MTI

A magyar kormány egyik legdrágább „beruházása” a bevándorlás elleni küzdelem. Tavaly összesen 99 milliárd forintot költött a tömeges bevándorlás kezelésére. Bár évről évre egyre kevesebb bevándorló próbál meg bejutni hazánkba, az összeg mégse csökken hasonló ütemben.

Az mfor.hu számolta ki azt, hogy a teljes 99 milliárdból migránsonként 15,5 millióból „védte meg” az országot a Fidesz.

A teljes összeg 2017-ben 155 milliárd volt, bár akkor lényegesen több migráns próbált átjutni a határon, szám szerint 21 396.
Tavaly, azaz 2018-ban a police.hu adatai szerint összesen 6 361 illegális bevándorló szeretett volna bejutni Magyarországra.
Ezek közül 1 691 embert akadályoztak meg a hatóságok, hogy tiltott határátlépést kövessenek el, 4 206 embert feltartóztattak majd az Ideiglenes Biztonsági Határzáron átkísérték, 464 embert pedig elfogtak és eljárást indítottak ellenük.

Tehát míg a migránsok száma 2018-ban 70 százalékkal csökkent a 2017-es évhez képest, az erre fordított összeg csak 36 százalékkal lett kevesebb. Ebből következik, hogy egyre nagyobb költséget jelent a magyar kormánynak a migráció, hisz 2017-ben egyetlen migráns elleni védelem 7,2 millió forintba került, 2018-ban ez már több mint a duplája, 15,5 millió volt.

Ha ehhez hozzáadnánk azt a gyűlöletkampányt melyet a Fidesz már évek óta folytat a migrációval kapcsolatban, az erre fordított összeg is sokkal magasabb lenne!

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!