Ez most már teljesen biztos: Soros pénzeli a rendőr képzést!

Olyannyira nonszensz a hír, hogy elsőre nem is akartuk elhinni, de bizony így van! Hogy propaganda hűek legyünk, a kormányzati szóhasználatot követjük mi is:

„Soros pénzén, az Európai Unió támogatásával”

tartanak 550 rendőrnek a gyűlölet-bűncselekményekről szóló továbbképzést a Nemzeti Közszolgálati Egyeteme, mindezt főkapitányi engedéllyel. És hogy jön ide Soros? Úgy, hogy magát a képzést az az egyetem munkatársai a CEJI (A Jewish Contribution to an Inclusive Europe, Zsidó Hozzájárulás Egy Befogadó Európához) nevű civil szervezettel közösen szervezik. A CEJI pedig bizony Brüsszelben működik, és -most kapaszkodjanak meg- az Európai Bizottság és az Open Society Foundation (a kormányzat csak Soros-alapítványként emlegeti) által is támogatott civil szervezet!!!

Ez már a cinizmusnak tényleg az a szintje, amiről azt gondoltuk, hogy csak regényekben és filmvásznon létezik. Pedig, maga a cél teljesen jó és hasznos, hiszen a a radikalizmussal együtt terjedő gyűlöletbeszéd, majd az ezt követő gyűlölet-bűncselekmények csak egy öngerjesztő spirál: azaz az erőszak erőszakot szül, miközben a gyűlölet-bűncselekmények  növekvő tendenciát mutatnak Európában.

A politikai kommunikáció erősen befolyásolja társadalmat, azon belül természetesen a  rendőröket is, pontosan ezért történt, hogy a CEJI által rendezett Facing All The Facts (Nézzünk szembe a tényekkel) konferencián többen is kritizálták a magyar kormányt. A képzést finanszírozó szervezethez tartozók megjegyezték, igen érdekes a magyar részvétel a projektben, hiszen a kormány kommunikációja sokak szerint gyakran kimeríti a gyűlöletbeszéd fogalmát.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!