Határozatba foglalták az ellenállást: nem fogják tudni alkalmazni a rabszolgatörvényt

FOTÓ: ORBÁN VIKTOR FACEBOOK-OLDALA

A tavalyi év vége megmutatta, milyen nagy az ellenállás a 400 óra túlmunkát lehetővé tévő rabszolgatörvény ellen. A munkavállalók személy szerint nem tudják kifejezni a véleményüket máshogy, csak csatlakoznak valamelyik szakszervezeti demonstrációhoz, vagy a pártok által meghirdetett akciókhoz.

Azonban vannak olyanok, akik ennél többet is tudnak tenni, azok a városvezetők, akik megértették, hogy igazából miről szól a törvény, hogy miként szolgáltatja ki teljesen a munkáltat kénye-kedvének a dolgozókat, azok tettek is.

Így egyre nő azoknak a településeknek a száma, ahol az önkormányzati tulajdonú cégek esetében megtiltják a törvény alkalmazását, és a településen működő más cégtulajdonosoktól is ezt kérik. Szeged, Salgótarján, a budapesti XV. kerület után a dombóvári önkormányzati alkalmazottaknak sem kell már tartani a 400 órás túlmunkától.

Mindenütt hasonló határozatok születtek, mint az alábbi, amely a dombóvári testület elé került:

utasítja az önkormányzat kizárólagos tulajdonában álló gazdasági társaságok vezetőtisztségviselőit, hogy a rendkívüli munkaidőre vonatkozó szabályok alkalmazása során a naptári évenként 250 óra rendkívüli munkaidőt ne lépjék túl „önként vállalt túlmunka” megnevezéssel sem, valamint 12 hónapnál hosszabb munkaidőkeretet ne alkalmazzanak, továbbá hasonló utasítás, intézkedés megtételére vonatkozó javaslatot tesz Dombóvár közigazgatási területén bejegyzett és működőgazdasági szereplők részére.”

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!