Döbbenetes tények: az év legkeményebb interjúját készítette el Kálmán Olga!

Az immár két hete otthonában tartózkodó Czeglédy Csabát Kálmán Olga látogatta meg, és készített vele interjút. Az interjú tartalma döbbenetes, kiderül mi az, amit ma megtehet a hatalom az ellenfeleivel szemben. Ha van valami, ami bebizonyítja, hogy Magyarországon nincs független igazságszolgáltatás -és ennek okán demokrácia- az Czeglédy másfél éves kálváriája.

A másfél éves előzetes letartóztatás alatt múlt októberben volt utoljára érdemi kihallgatás, bár nyáron is volt egy, ahol Czeglédy közölte a kihallgatóival, hogy minden kérdésükre válaszol, de a nyomozó meglepődve közölte: neki nincsenek kérdései. Az eredeti vádakkal szemben ma már szó sincs már bűnszervezetről, szó sincs már üzletszerű elkövetésről, de a költségvetési és gazdasági csalásban is már csak felbujtónak tüntetik fel!!! Ez a fordulat őt magát és védőjét is igencsak meglepte: „Teljesen értetlenül állunk előtte, hogy mit jelent ez, hiszen teljesen mást jelent, ha felbujtásról van szó, viszont ebben az esetben módosítani kellett volna a gyanúsítást” – állítja Hankó Faragó Miklós, Czeglédy ügyvédje

Olyan nonszensz és hamis tanúvallomás alapján tartották bent, miszerint az őröktől 35 ezer forintért vett egy mobiltelefont, azt a cella ajtóba rejtette, és így telefonált a cellájából. Ez alapján a hamis vallomás alapján benn tartották, mit sem törődve azzal, hogy a cellája be van kamerázva, így lehetetlen lenne onnan észrevétlenül telefonálni…

Legelső zárkatársa ellen most hamis vád miatt van nyomozás, nem véletlenül, hiszen bár 2 hét együttlét után ő után szabadult, 9 hónap múlva eszébe jutott besétálni az ügyészségre, és azt állítani, hogy magával a nagy Gyurcsánnyal beszélt telefonon Czeglédy.

A fogvatartásának és az egész eljárásnak a politikai motiváltságát mutatja az, hogy az eredeti ügytől függetlenül elkezdték megpróbálni a politikai pártokat és politikusokat belekeverni a történetbe. Állítólag Czeglédy Gyurcsány Ferencnek és Kunhalmi Ágnesnek pénzt adott át cipősdobozban (Ó, hol van már a régi öreg Nokiás doboz!), ezért a Nemzeti Nyomozó irodát utasították az ezzel kapcsolatos  nyomozásra, ami semmilyen bizonyítékot nem talált a vádra. Persze a, Csongrád Megyei Főügyészség a pártokkal szemben vagyon visszaszerzési eljárás kezdeményezett.

“Igény lett volna arra, hogy eladjam a lelkemet”

Ha a fogvatartása alatt arról beszélt volna a nyomozóknak, arról tett volna vallomást, hogy a cégeiből a DK-hoz, MSZP-hez vándoroltak pénzek, akkor előbb szabadulhatott volna véleménye szerint. Az egész ügy nem arról szólt, hogy a kampányban megint (Hagyó és jkjk után) el kell vinni valakit bilincsben az MSZP-ből, hiszen már a kampány előtt jóval lezajlott az egész. A politikai motiváltsága az ügynek arról szólt, hogy veszélyt jelentett volna a 2018-as választásokon a Fideszre nézve, hiszen olyan ügyek tárt fel, é s olyan ügyeken dolgozott, amik kiderülése igencsak megtépázta volna a Fidesz népszerűségét.

“Puha farkú elméleti meg értelmiségi politizálással .. igazándiból nem lehet sokra menni”

állítja Czeglédy, “a Fideszt a saját fegyverével kell legyőzni, és elő kell szedni azokat az ügyeket, amiket a fideszesek próbálnak rejtegetni.” Háziőrizetből ezt nehéz elvégezni, meglátjuk, az ébredező ellenzék képes lesz-e ezt a munkát is bevállalni, azok után, hogy Czeglédy példája bizonyítja, ennek bizony van valós veszélye, nem csak Kövér házmester fog pénzbüntetést kiszabni.

A kétrészes interjút Kálmán Olga Facebook oldalán tudják megnézni:

 

 

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!