„Lézerágyúra” gyúr az ellenzék Kövér ellen – mindhiába

A parlamenti ellenzék az Országgyűlés idei utolsó ülésén, valamint a közmédia székháza előtti tüntetésen történt eseményekről kívánna beszélni január 3-án. A kormánypárt közleményben közölte: nem ül fel a provokációnak, bojkottálják a kezdeményezést.

A DK, az MSZP, a Párbeszéd, a Jobbik és az LMP, valamint a független képviselők rendkívüli parlamenti ülésnap összehívását kezdeményezték, az ehhez szükséges több mint 40 képviselői aláírást eljuttatták a házelnökhöz.

A parlamenti frakcióval rendelkező ellenzéki pártok képviselői pénteken közösen tartottak sajtótájékoztatót a házbizottság rendkívüli ülésről határozó döntéséről.

Ezen Burány Sándor, a Párbeszéd képviselője azt mondta, hogy a fideszes Balla Györgytől azt a tájékoztatást kapták, hogy a kormánypártok várhatóan részt vesznek majd a rendkívüli ülésen, amelyen Burány Sándor megfogalmazása szerint a parlamentben az elmúlt időszakban történt “tűrhetetlen jogsértésekkel” kívánnak foglalkozni.

A Házszabály szerint Kövér László házelnöknek nyolc napon belülre, vagyis legkésőbb január 4-ére kötelező összehívnia az Országgyűlés rendkívüli ülését.

A Fidesz-frakció közleményéből azonban az derül ki, hogy a kormánypárti frakció nem vesz részt az ülésen.

Nyilatkozatuk szerint ugyanis „rendkívül képmutatónak tartják, hogy miután az ellenzéki pártok meg akarták akadályozni az Országgyűlés legutóbbi ülését és az ellenzéki politikusok a Soros-aktivistákkal együtt előre megtervezett erőszakos akciókban, közintézmények elfoglalásban vettek részt, most erről rendkívüli ülést kezdeményeznek.”

A cikk eredetileg a szabadhir.hu portálon jelent meg: „Lézerágyúra” gyúr az ellenzék Kövér ellen – mindhiába címmel.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!