Gyávák mint mindig: az éj leple alatt leszámoltak ’56 szellemiségével

A Kiemelt Nemzeti Emlékhely Bizottság korábban előzetes hozzájárulását adta a Vértanúk terének átépítéséhez, és ezzel együtt a Nagy Imre-emlékműnek a Jászai Mari téren történő felállításához. Sokak véleménye szerint az egész átépítés igazi indoka: Nagy Imre szobrának az eltávolítása innen.

Ma hajnalban el is kezdték bontani az emlékművét a Vértanúk terén – számolt be a Klubrádió. Egy hallgatójuk küldött fotót, amelynek tanúsága szerint nyerges vontatóra pakolják az emlékmű elemeit.

nagy imre szobor bontas

Az áthelyezés ellen Nagy Imre unokája és a Nagy Imre Társaság is tiltakozott, ugyanis a szobrot nem a magyar állam és nem is a főváros, hanem három magánszemély állíttatta. Elhelyezését és tájolását bizottság határozta meg, az áthelyezéssel nemcsak történelmi és városképi, hanem az eredeti művészi koncepció szempontjából is elveszítené jelentőségét.

Orbánéknak ez mit sem számít, már régen sutba dobták a “Ruszkik haza!” mondatot, lehet, Putyint zavarta az ’56-os miniszterelnök szobra. Akkor viszont tényleg el kell tüntetni.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!