Minden ember testvér, a különbözőségeink csak gazdagítanak

Az emberek közötti különbségek nem veszélyt, hanem gazdagságot jelentenek – ezt üzeni a katolikus egyház vezetője, Ferenc pápa.

Az emberek közötti testvéri szeretetre helyezte a hangsúlyt Ferenc pápa a világhoz intézett karácsonyi üzenetében, hangsúlyozva, hogy az emberek közötti különbségek nem veszélyt, hanem gazdagságot jelentenek.

Mielőtt a katolikus egyházfő Urbi et Orbi áldást adott Róma városára és a világra, a Szent Péter téren összegyűlt tömeghez intézett üzenetében hangsúlyozta: a Jézus által nekünk ajándékozott testvériség nélkül hiábavaló lenne minden erőfeszítésünk egy jobb világ kialakítására, még a legjobb szándékok, tervek is “lélek nélküli struktúrákká” válnának.

A pápa szerint minden ember testvér, bármilyen legyen a nemzeti, kulturális, vallási hovatartozása, még akkor is, ha különböző eszméket vallanak, de képesek tisztelni egymást, és hallgatni egymásra.

Beszédének lényegét nem fordítanánk le magyarra, csak jelezzük, hogy a keresztényi emberiesség és puritanizmus jegyében nálunk egy egyszerű falusi fiú éppen a napokban költözött a királyi várban 20 milliárd alattvalói dézsmából kialakított rezidenciájába, hogy a pápai útmutatást minél magasabbról bírja gyakorolni.

Tény, teszi mindezt egy hajdani kolostor falai közt Orbi, nem csak Urbi.

A cikk eredetileg a szabadhir.hu portálon jelent meg: Minden ember testvér, a különbözőségeink csak gazdagítanak címmel.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!