Lebukott a Fidesz: megszavazták Strasbourgban a Soros-tervet!

Miközben itthon Soros-bérencnek neveznek mindenkit, aki tüntet a rothadó rendszerük ellen, addig a Fidesz képviselői támogatták Strasbourgban a Soros-tervet!

Súlyos büntetésre számíthatnak a Fidesz európai parlamenti képviselői, ugyanis az EP legutóbbi plenáris ülésén olyan jelentés elfogadását támogatták, amelynek egyes megállapításai megfelelnek az általuk „Soros-tervnek” tartott állítólagos összeesküvés állítólagos céljaival. Vagy tudatosan mentek szembe Orbán Viktor és a Fidesz állami propagandájával, vagy egy pillanatra – esetleg tévedésből – a humánus és európai értékek képviseletének oldalára álltak.

Az Európai Parlament legutóbbi plenáris ülésének egyik napirendi pontja az úgynevezett Grammatikakis-jelentés volt az új kulturális menetrenddel kapcsolatban. A végszavazásnál a Fidesz jelenlévő képviselői is mind támogatták a dokumentum elfogadását. Pedig a jelentésben csupa olyan tétel szerepel, amellyel kapcsolatban a fideszesek rendre tiltakozni, sőt obstruálni szoktak az Európai Parlamentben.

A dokumentum kimondja például, hogy az európai közösséget jelenleg számos kihívás feszíti, többek között a radikalizálódás és a populizmus, amelyek „alapjaiban ingatják meg az európai integrációt és megkérdőjelezik a tagállamok közötti szolidaritást.” A jelentés kiemeli, hogy a kultúra fontos szerepet játszik a társadalmi kohézióban és az integrációban, különösen „a migránsok és menekültek kulturális és társadalmi életben való részvétele révén”. Megemlíti, hogy hatékonynak bizonyult a migránsok „Kreatív Európa” programba történő integrációja; sőt túljelentkezés is volt az alulfinanszírozott programban.

A Fidesz által támogatott Grammatikakis-jelentés megállapította, hogy „a menekültek beilleszkedése érdekében szükséges fellépéseket új forrásokkal kell támogatni”, mert „a kultúra és a kultúrák közötti párbeszéd szerepet játszhat a migránsok társadalmi szerepvállalásának növelésében és integrációjuk megkönnyítésében”. Az európai kultúra legnagyobb értéke az elképzelések, a hangok és a kifejezésmódok sokszínűségében rejlik, amelyet meg kell őrizni, meg kell erősíteni és támogatni kell – fogalmaz a dokumentum, amelyet tehát a kormánypárti politikusok is csendben megszavaztak.

A Fidesz képviselői helyesen cselekedtek, amikor a kultúra ügyét és az azzal kapcsolatos irányokat rögzítő jelentést – benne a menekültekkel kapcsolatos tételeket – támogatták a plenáris ülésen. Egy Európa-párti politikusnak ez volt a dolga. Kérdés, hogy a fideszesek mekkora büntetést kapnak azért Orbántól, mert kiestek az Európa-ellenes, hazug propagandát követő szerepükből.

dr. Ujhelyi István európai parlamenti képviselő (MSZP) Brüsszel, 2018-12-20

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!