“Nem azt kell nézni, hogy kikkel tüntetünk most, hanem hogy ki ellen.”

Fotó: Molnár Ádám - Népszava

A harmadik napja tartó tüntetésről készített egy videót a 444.hu, melyben megszólítják az utcára vonuló embereket, akik őszintén elmondják a véleményüket a jelenlegi rendszerről és az azon uralkodó hatalomról.

Mint azt az egyik riportalany is elmondja – és mellyel minden bizonnyal a legtöbben egyetértenek – már 2010 óta folyamatosan szerveznek tüntetéseket, amivel fel szeretnék hívni a figyelmet arra, hogy nem elégedettek a kormánnyal és annak intézkedéseivel. Ezzel szemben a Fidesz, aki ellen most “ismét” tüntetnek, semmibe veszi az utcára vonuló és véleményüknek hangot adó embereket.

A megszólított emberek szerint, azért más a mostani tüntetéssorozat mint a korábbiak, mert betelt a pohár, elegük van az embereknek, hogy a Fidesz semmibe veszi őket.

“2010 óta tüntetünk. Mi történt? Semmi b*meg. cinikusan le*arták az egészet! És most mi van? Egyszerűen elkezdett elpattanni a húr.”

Mások épp azt emelték ki, hogy szerintük a békés módszerek, mint ahogy azt korábban is tapasztalták, egyáltalán nem hoznak eredményt. Szerintük a kormányzó párt csak az erőszakos módszerekből ért.

“Véleményem szerint sajnos a mai békés módszerek már egyáltalán nem működnek. A Fidesz a pofánkba röhög, semmit nem ér, muszáj valami erőszakosabb cselekményt is tenni.”

“Ha nem ért ebből a kormány, akkor akár egy 1956 féle megmozdulás is lehet”

Több megszólított is elmondta, hogy ők nem hívei az erőszaknak, de egyre dühösebbek amiért semmibe veszi őket a Fidesz. Ez a düh kovácsolta össze például azokat, akik más focicsapatnak szurkolnak, és míg a nézőtéren ellenfelek, addig az utcán vállvetve harcolnak a kormány ellen. Ugyan ez a felháborodás és végső elszántság vitte utcára az ellenzéki pártok szimpatizánsait is, akik szintén egymás mellett tüntetnek.

Egy Újpest szurkoló elmondta, hogy “se a Fradi, se a Vidi, se senki nem ellenség ma a számunkra (…) és Orbán takarodj!”

Egy Jobbik szimpatizáns fiatal pedig a következőt mondta, mikor az újságíró megkérdezte tőle, milyen érzés a Momentummal és az LMP-vel együtt tüntetni: “Nem azt kell nézni, hogy kikkel tüntetünk most, hanem hogy ki ellen. És most egyetlen közös cél van, hogy vesszen a Fidesz kormány!”

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!