Ettől a mondattól minden tekintélyét elvesztette Orbán, még a Fidesz hívők is elpártolhatnak

MTI Fotó: Varga György

A fiatal és farmernadrágos Orbán sokak ideálja, sokaknak állítják, hogy az akkor még liberális Orbán mekkora reménység volt. Akik azonban közelebbről is ismerik az eseményeket, azok tudják, hogy a Nagy Imre újratemetésén elhangzott beszéde, amelyben a jobboldali mondakörbe úgy került be, hogy “kizavarta a ruszkikat”, csak egyszerű utánkövetés volt, hiszen már fél évvel előtte megkezdődtek a csapatkivonások.

Most azonban egy olyan idézetre bukkantunk, ami sokakban lerombolhatja az Orbán körül kiépült kultuszt. Nem is akárki mondja el véleményét és visszaemlékezését a fiatal Orbánról, Antal József, akit épp Orbán magasztolt az égig a napokban halálának évfordulóján.

“…a történtek után Orbán Viktor azt mondta nekem, nem érti, hogy az első taxisokat miért nem lökték a Dunába. Ez volt a Fidesz véleménye a taxisblokádról. (…) nagyon jellemzően mutatja a jogszemléletüket és a politikai felfogásukat, azt, hogy adott esetben hogyan cselekednének ilyen helyzetben.”

Antall József életében publikálatlan interjúi (Kései memoár), 1993.

Ennek fényében már érthető, az a töménytelen könnygázhasználat amit ma művelnek a rendőrök. Ugyanerre a véleményre jutott Kállai Ferenc is, akinek szavait itt tudják meghallgatni:

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!