Ha esetleg nem volt világos, kinek az oldalán áll a szélsőjobb: Volner befenyítette a tüntetőket

Miközben sokan a testi épségüket és szabadságukat kockáztatják, hogy kiálljanak a fideszes terrorállam jogfosztó intézkedéseivel szemben, akadnak olyanok is, akik parlamenti bársonyszékükben terpeszkedve nem hogy nem tesznek semmit a kormány kárvallottjaiért,

de egyenesen ellenük uszítanak.

Volner János, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke Facebook-oldalán azt találta mondani, hogy bár ellene van a rabszolgatörvénynek, annak, amit a “ballib csürhe” csinál, szerinte nincs semmi köze ahhoz.

Sőt, a radikális politikus még odáig is elment, hogy a tüntetéseket “keresztényellenes patkánylázadásnak” minősítette, a demonstrálókat pedig “vörös zászlókat, anarchista jelképeket lobogtató szélsőbalos csürhének”, akik megpróbálták ellopni a parlamentből a Szent Koronát.

Ezen a ponton a konkrét fenyegetőzéstől sem riadt vissza Volner. Mint írta, ha azt látják, hogy a rendőrség, ami szerinte profin végzi a dolgát, már nem fogja tudni fenntartani a rendet, és emiatt bántódása esik a Koronának,

akkor majd ő és a Betyársereg 300 “jól képzett” tagja maguk fognak rendet tenni.

A képviselő posztját itt tekinthetik meg:

 

Ez is érdekelheti:

Fegyverek árnyékában alakul az új pártszövetség, bővül a Fidesz-KDNP?

FRISSÍTÉS (2018. 12. 16.)

Nem sokkal cikkünk megjelenése után Volner írt nekünk, szerinte valótlanul állítottuk, hogy a tüntetőket fenyegette volna. Kérte, hogy közöljük le azt a Facebook-bejegyzését, melyben pontosítja, hogy valójában kik ellen akarná bevetni a Betyársereget. Mint írta:

“Tisztelt Címzett!

A portáljukon megjelentek alapján a “tüntetők” ellen szeretném bevetni a Betyársereget. Ez az állítás azonban nem felel meg a valóságnak, így írtam egy Facebook bejegyzést, amivel kérem frissíteni a megjelent tartalmat:

Itt olvashatják a képviselő új bejegyzését.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!