Tele a Kossuth tér: könnygázzal oszlatnak a rendőrök!

A tüntető tömeg estére némi kitérő után a Kossuth téren a parlament bejáratánál egyesült. Itt a tüntetők egészen a parlament lépcsőjéig nyomultak előre, amikor a gyakorló ruhás rendőröket rohamsisakos osztag váltotta fel a lépcsősoron.

Ennek ellenére a tömeg több lépcsőnyit tudott előrehaladni, a rendőrök eléggé statikusan álltak, így egy ék majdnem a bejáratig tudott felhatolni. A rendőrök erre összehangoltan próbálták visszanyomni az embereket, de ez nem sikerült. Ekkor előkerültek a könnygáz, és többször lefújták az első sorban állókat. A tömeg így több métert hátrált, a rendőrség pedig ezt kihasználva újraépítette a sorait, és teljes egészében visszafoglalta a lépcsőt.

Ezután újra megkezdődött a statikus szembenállás. Több tüntető a parlament oldalkapui felé mozdult, széthúzva ezzel a rendőrsorfalat. Azonban hatalmas a rendőri készültség, nem okoz létszámmal győzni a rendőrségnek.

A tüntetők jó része fiatal. A tüntetésről többen adtak élő közvetítést, mely jól mutatja a kialakult helyzetet. A lenti videót Bihal Dávid, az MSZP országos elnökségének tagja adta le a Facebookon, az első sorokból közvetített Nyakó Istvánnal, aki már megküzdött egyszer Kubatov kopasz-gárdájával.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!