Nagyon retteghetnek Orbánék, kinyírnák a tüntetést

orbán ordít

Ismét védett vendégre hivatkoznak.

Ma tartja délelőtt 10 órától demonstrációját a Magyar Szakszervezeti Szövetség. A tüntetést a rabszolgatörvényként elhíresült törvénymódosítás miatt kezdeményezték, az előzetes érdeklődés alapján az utóbbi idők legnagyobb kormányellenes tüntetése várható.

Minden jel szerint Orbánék is megijedhettek, ugyanis mint kiderült,

le fogja zárni a rendőrség a Kossuth teret reggel 6 és délután fél három között,

ahol a demonstrációt tartanák.

A tüntetés szervezői a Jászai Mari tértől terveztek átvonulni a nemzet főterére, de így már kérdéses, hogy meg tudják-e tartani a tüntetést az eredeti tervek szerint. A rendőrség indoklása szerint a lezárásra azért van szükség, mert délelőtt a parlamentben fog tartózkodni Marek Kuchcinski, a lengyel parlament alsóházának elnöke.

Nem elég tehát, hogy az elmúlt időszakban jelentősen megnehezítették a tüntetni szándékozók dolgát, most már úgy tűnik, teljesen el akarnak lehetetleníteni mindennemű demonstrációt, amit picit is veszélyesnek éreznek magukra nézve. Mi lesz ezentúl,

csak meghívnak egy vendéget, és a Kossuth tér egyből elveszti köztér jellegét?

Ne hagyjuk, hogy megtegyék! Álljunk ki magunkért, mindenki, aki csak tud, legyen ott a mai tüntetésen!

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!