Talán még sosem hazudott ennél cinikusabbat Kövér

Mélyinterjút adott a katolikus rádiónak a házmesterelnök.

Ahogy arról a 444 is beszámolt, interjút adott a Magyar Katolikus Rádiónak Kövér László, az Országgyűlés elnöke. A komcsi fideszes politikus a már ismert panelekkel próbálta fárasztani a nagyérdeműt, beszélt a bevándorlásról, a migrációról és a végén szót ejtett a bevándorlás kérdéséről is.

Köver szerint “nagy baj lenne”, ha a “bevándorláspárti erők” nyernék a jövő évi EP-választást, de ezt a házelnök valószínűtlennek tartja. Mint mondta, optimista, és arra számít, hogy olyan elitcsere fog lezajlani jövőre, ami után kevésbé fogják “bántani” a magyarokat Brüsszelben, mint korábban.

Eddig tehát csak a szokásos dolgokról hadovált, ezek miatt már felháborodni sincs kedvünk. Mondott azonban valamit, ami még a veterán Kövér-interjúolvasókban is alaposan kiverheti a biztosítékot. A kommunista fideszes politikus szerint

Magyarországon nagyobb mértékben érvényesül a sajtó “színessége”, a szólásszabadság, mint a nyugati demokráciákban.

Sok felháborító dolgot tett/mondott már Kövér, a köteles beszólásától a vészkorszakot visszaidéző házmesterkedő parlamenti tiltogatásáig, de ennyire nyilvánvaló és aljas hazugságot talán még sosem mondott. Miközben független elemzések szerint is a magyar sajtó több mint 90 százaléka van már kormánypárti kezekben, amit nemrégiben betereltek egy gigaalapítvány alá (és amellyel csak tovább fogják egységesíteni a már eddig is vezényszóra hazudó propagandasajtót), van képe Kövérnek a jogállami keretek között működő nyugati sajtót vádolni sajtószabadság-ellenességgel.

Feltesszük, szabad ég alatt adta a rádióinterjút, mert ha lett volna plafon a feje felett, már egész biztos, hogy rászakadt volna.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!