Az oktatáson is rajta tartja a szemét: jobb lenne, ha nem tenné

A Terror Háza főigazgató asszonya, a Figyelő nevezetű kormányzati propaganda nyomdaipari termék tulajdonosa, az LMP “fontos tag” Ungár Péter édesanyja újabb területhez is elkezdett érteni. Most a történelemoktatásról mondta meg a frankót:

“Szakítani kell a marxista lineáris történelemszemlélettel. – Szakítani kell azzal az időrendiségre alapozott történelemtanítással, ami az őskortól indulva vezet el minket a huszadik századig.”

Hoppá! Hogy ez eddig miért nem jutott senkinek az eszébe! Miért is volt eddig mindenki -rajta kívül természetesen- ilyen hülye, hogy nem Hunyadi Mátyással kezdte, majd jött volna Mezopotámia, és be lehetett volna fejezni a II. Világháborúval, természetesen Sztálingráddal kezdve, majd csak utána jöhetett volna Hitler hatalomra kerülése. Pofon egyszerű, nem?

Kedves főigazgató asszony az általános iskolában kizárólag magyar történelmet tanítana,  egyetemes történelmet pedig csak annyiban, akkor és azt, ami a magyar történelem szempontjából releváns. Hát persze! Hiszen, körülöttünk forog a világ! Aki nem így gondolja, az gyorsan vesse el azt a nézetét is, hogy a Föld kering a Nap körül, és nem fordítva. Velünk kezdődött és velünk is ér véget a történelem.

Persze, ha ezt a tantárgyat is pusztán a korán elkezdett tömegmanipuláció eszközének tekintjük, akkor igaza van. Akkor zavarjuk össze a fejeket, nem kell ide kiművelt ember, az még a végén nem hiszi el a kormány hazugságait. Nem is rejti véka alá, mire akarja használni a történelem tanítást:

“A történelem oktatásának elsődleges célja szerintem öntudatos és büszke magyar polgárok nevelése.”

Értik, ugye? Nem tudást akarunk adni, aminek a segítségével könnyebben lehet eligazodni a világban, nem oktatni, nem tanítani hanem nevelni akarunk. Átnevelni. Ami egyszer így kezdődött, annak világégés lett a vége. Csak annyi jutott eszembe Schmidt Mária agyfosásának olvasása közben, hogy micsoda belső frusztrációk és komplexusok működnek a fideszes lelkekben és agyakban, mikor mindenáron nemzeti öntudatot és büszke magyarságot akarnak nevelni? Mert az nevelni nem lehet, parancsszóra pláne nem. Olyan országot kellene építeni, amiben büszke lehet az ember, és nem kénytelen elhagyni azt, hogy el tudja tartani a családját. Ja, az örökölt milliárdok pénzkötegei mögül ezt nehéz észrevenni.

 

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!