A Fidesz kommunikációs igazgatója is beszállt a buliba, nevetséges amit állít

Fotó: Máthé Zoltán / MTI

Hidvéghi Balázs a Fidesz kommunikációs igazgatója éppen Soros György alattomos és szörnyű tetteiről tartott sajtótájékoztatót, mikor is az újságírók megkérdezték tőle, hogy mi a helyzet a Gruevszki-üggyel, közölte a 444.hu.

A Miniszterelnökség nyilatkozata szerint, a kormány „kizárólag jogi kérdésnek tekinti” az ügyet, továbbá kijelentették, hogy „Magyarország partnere az államközi kapcsolatokban a mindenkori macedón kormány, ezért semmilyen formában nem kívánunk szuverén országok belügyeibe beavatkozni.”

Hidvéghi Balázs azonban ennél is tovább ment és kifejtette, mi is a véleményük az egész ügyről: SOROS!
Vagyis az egész ügy mögött a milliárdos üzletember, Soros György áll.
„Magyarországon egy olyan politikus kért menedéket, akit egy baloldali kormány – amely mögött Soros György befolyása nyilvánvalóan kimutatható – e pillanatban üldöz és fenyeget.” – mondta Hidvéghi Balázs.

Mint arról már korábban mi is hírt adtunk az ügy tömve van furcsa dolgokkal, mint például érthetetlen, mily módon jutott át valaki az őrzött határon útlevél nélkül. Természetesen mi is kíváncsian várjuk a magyarázatot, és az újabb fejleményeket.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!