Így köszönti a “Családok éve” alkalmából az embereket a kormány

Forrás: MTI

A Fidesz meghirdette, hogy 2018 a Családok éve lesz melynek köszönhetően még több figyelmet kapnak a magyar családok. Ennek ellenére a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar hivatalos tájékoztatása szerint a második negyedévben már összesen 1355 kilakoltatást hajtottak végre a hatóságok, míg a harmadik negyedévben 919-et.

A kilakoltatási moratóriumot még májusban függesztette fel a fideszes többségű országgyűlés, mely következtében kezdetét vette a családok utcára dobása; idén eddig összesen 2405 kilakoltatás történt.

A rendszeres, azaz átlagosan napi 8 kilakoltatás ellen több tüntetés is volt már Budapesten az elmúlt időszakban de ezt a hatalmon lévő kormány figyelmen kívül hagyja.
Mint ahogy figyelmen kívül hagyja azt is, hogy a hét elején a Demokratikus Koalíció egyik politikusa eseti bizottság felállítását kezdeményezte a kisgyerekes családok érdekében, így legalább ők biztonságban lettek volna a kilakoltatással szemben, de a kormánytöbbség leszavazta a javaslatot.

Úgy látszik a Fidesz tényleg nem hagy senkit sem az út szélén, hisz az embertelen törvényeiknek köszönhetően már az utcán sem élhetnek az emberek, így akit kilakoltattak azok szállón nyomorognak vagy letartóztatják őket. Természetesen mindezt az utcán élő emberek védelmében teszik, mint ahogy a kilakoltatások is a családok védelmét szolgálja.

Lehet nemzeti konzultációt indítani, hogy úgy érezzék az emberek meghallgatja őket a kormány és számít a véleményük. Mint ahogy lehet kozmetikázni az adatokat is a felügyeletük alatt tartott médiabirodalomban, de a tény azért tény marad, és nem nehéz észrevenni az embertelenséget.

Mi se tükrözné jobban az egyre elszegényedő társadalmat, mint az, hogy évről évre egyre több ingatlant árvereznek el a bankok hiteltartozás miatt. 2016-ban 3474 ingatlant árvereztek el, 2017-ben ez a szám már 3667-re nőtt. A májusig tartó kilakoltatási moratóriumnak köszönhetően talán idén ez a szám nem haladja meg az előző évi adatot, de így is már rengeteg családot dobtak az utcára. Így működik a Fideszes “Családok éve”.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!