Most kell szerénynek lenni, mert most van mire – Rekordot döntött a magyar kormány!

Kép: MTI

A CANnual Report független reklámügynökség jelentésből kiderül, hogy a vizsgált 14 közép- és kelet-európai országból, a magyar kormány az, aki a saját reklámpiacának legnagyobb megrendelője volt.
A Fidesz kormány ráadásul nem aprózta el a dolgot, kétszer annyit költött reklámokra mint a hazai második helyezett, a Magyar Telekom. Míg az állam 32 millió eurót költött a reklámokra, addig a Telekom csupán 15 millió eurót.

Az idei választásokat megelőzően négy hónappal összesen 75 százalékkal többet költött az állam reklámokra, mint egy évvel korábban hasonló időszakban.
A CANnual Report a magyarországi reklámpiacot azzal a bemutatással indítja, hogy a magyar médiapiac növekedése a kormányzati befolyásnak köszönhető, nem pedig a tiszta piaci folyamatoknak, közölte a 444.hu.

Sőt, a független reklámügynökség jelentésből kiderül, hogy nincs még egy olyan ország a régióban, ahol a 10 legtöbbet hirdetésre költők között szerepelne az állam. Így ebben mi kivételesek vagyunk, mondhatni rekordot állítottunk be azzal, hogy nálunk költi a hatalmon lévő kormány a legtöbb pénzt hirdetésekre.

Mint arról már korábban hírt adtunk, a Rogán Antal által vezetett Miniszterelnöki Kabinetiroda alá tartozó Nemzeti Kommunikációs Hivatal bonyolít le minden állami kommunikációs megbízást. Júniusban kötötte meg a hivatal az újabb szerződést, mely 25 milliárd forintot szán ilyen célokra, ráadásul ez a keretösszeg kétszer “újratölthető”, így akár 75 milliárdot is költhet a kormány reklámokra.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!