Magából kikelve ordibált Trump – ezért nem áll Orbán a független sajtó elé

Szinte hihetetlen, de sikerült minden korábbinál mélyebbre süllyednie az amerikai elnöknek.

Szerdán megtartotta első sajtótájékoztatóját a félidei választások után Donald Trump. Bár ezek eddig sem voltak zökkenőmentesek (talán nem is véletlen, hogy sokkal kevesebbet tartott belőlük, mint bármelyik elődje), most olyan botrányba fulladt a dolog, amilyenre még nem volt példa.

Jim Acosta, a CNN riportere arról akarta kérdezni Trumpot, hogy miért nevezte inváziónak, hogy az utóbbi hetekben néhány ezer menekült megindult Dél-Amerika felől Mexikó és az Egyesült Államok határa felé. Az elnök válasz helyett azonnal személyeskedésbe kezdett, durva, borzasztó embernek nevezte a riportert, a CNN-t pedig az emberek ellenségének. Az amerikai politika válságát jelzi, hogy

egy fehér házi gyakornok még a mikrofont is megpróbálta kitépni az újságíró kezéből, miközben az alkotmányos jogaival élve kérdezni próbált a szabad világ vezetőjétől.

Ez utóbbi jelenet miatt egyébként később ki is tiltották Acostát a Fehér Házból, amiért állítólag a riporter “rátette a kezét” a gyakornoknőre. A republikánusok házi fake news-csatornája, a Fox News még odáig is elment, hogy erőszaknak próbálja beállítani a jelenetet, holott a felvételeken világosan látható, hogy semmi nem történt, Acosta még udvarias is volt, miközben ki akarták rángatni a kezéből a mikrofont.

Nem sokáig késett a válasszal a fehér házi tudósítók szövetsége, a WHCA, felszólították Trumpékat, hogy azonnal vonják vissza a döntést. A New York Times egyik tudósítója az esettel kapcsolatban pedig úgy fogalmazott: 1996 óta, mióta tudósít, sosem látott ehhez foghatót.

De nem csak Acosta ügye kavart botrányt a sajtótájékoztatón, egy afroamerikai riportert Trump például egyszerűen lerasszistázott, miután az megkérdezte, nem érzi-e úgy, hogy felbátorítja a szélsőséges fehér nacionalistákat, amikor a kampánykörútján fennen hangoztatja, hogy nacionalista.


Ossza meg ezt a cikket és kövessen minket facebookon, nekünk ezzel segíthet.


Tisztelettel köszönjük!
A PestiBulvár csapata