Kiderült, milyen kérdések lesznek az új konzultációs íven: ezen biztosan ki fogsz akadni!

Fotó: Beliczay László / MTI

Újabb milliárdos párbeszéd következik. A Fidesz útnak indítja legújabb konzultációját, melyben arra lesznek kíváncsiak, hogy a választópolgárok szerint mivel segíthetne a kormány családvédelmi ügyekben, adta hírül a Magyar Idők.

A 10 kérdésből álló konzultációs ívet december 21-ig lehet majd postai úton vagy interneten kitöltve visszaküldeni.

Természetesen, a kormány reményei szerint nekik kedvező válaszok lesznek többségben, mellyel felhatalmazva érzik majd magukat Brüsszellel szemben, hogy nem kell befogadni menekülteket Európába, és a fogyatkozó társadalmakat inkább több gyermek vállalásával kéne helyreállítani.

A kérdéssort Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár mutatta be, valamint bejelentették, hogy a kérdőíveket tartalmazó leveleket már ezen a héten elkezdik kipostázni.

A kormány, mint azt már megszokhattuk, ismét közpénzből finanszírozza majd a kampányt, melyben a lakosság figyelmét hívják fel a kérdőív fontosságára. A kérdőívet és a válaszborítékot tartalmazó levelet közel nyolcmillió címzettnek postázzák el, melynek egy része a kukában landol majd.

Hisz azért azt be kell látnunk, hogy aki törzsgyökeres híve a jelenlegi kormánynak, az biztos kitölti a kérdőívet és veszi a fáradtságot, hogy visszaküldje, aki pedig értelmetlen pénzkidobásnak tartja, az simán kidobja a szemétbe. Így valószínűleg előre borítékolható lesz a végeredmény, melyből a kormány azt fogja kiolvasni, meg kell védeniük a magyar családokat a bevándorlóktól és ezt Brüsszelben is hangoztatni fogják.

A kérdések pedig itt vannak:

  1. „Egyetért-e Ön azzal, hogy a népességfogyást nem bevándorlással, hanem a családok erőteljesebb támogatásával kell orvosolni?”
  2. „Egyetért-e Ön azzal, hogy az új családtámogatási programokat a továbbiakban is munkavégzéshez kell kötni?”
  3. „Egyetért-e Ön azzal, hogy a fiatal házaspároknak támogatást kell adni az önálló életkezdéshez?”
  4. „Egyetért-e Ön azzal, hogy több gyermek vállalása esetén több támogatást kell adni?” „Egyetért-e Ön azzal, hogy a legalább három gyermeket vállaló édesanyáknak kiemelt támogatást kell adni?”
  5. „Támogatja-e Ön azt, hogy az állam ismerje el a valódi főállású anyaság intézményét?”
  6. „Egyetért-e Ön azzal, hogy a kormány támogassa a gyermeküket nevelő nők munkavállalását?”
  7. „Egyetért-e Ön azzal, hogy a beteg gyermeküket otthon ápoló családtagok nagyobb támogatást kapjanak?”
  8. „Egyetért-e Ön azzal, hogy gyermekeink szellemi, lelki és fizikai fejlődése olyan érték, amelyet a magyar államnak is védenie kell?”
  9. „Egyetért-e Ön azzal az alapelvvel, miszerint a gyermeknek joga van anyához és apához?”
  10. „Egyetért-e Ön azzal, hogy a gyermeket nevelő családoknak járó költségvetési támogatások kétharmados védelmet kapjanak?”

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!