Nyilvánosságra hoztuk a listát: itt van, amit mindannyian látni akartunk!

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A felcsúti kisember sikersztorija tovább folytatódik. A minden kétkezi munkásnak erőt adó gázszerelő, Mészáros Lőrinc cég és vagyongyarapodása továbbra is párját ritkító.

Az Átlátszó.hu összesítette Mészáros cégeit és kiderült, hogy az utóbbi években igencsak ment neki a szekér. Míg 2010-ben csupán három cég volt nevéhez köthető, addig tavaly már 125 cég, idén pedig ez a szám elérte a 224-et.

Tehát 224 cég köthető Mészáros Lőrinchez közvetve vagy közvetlenül. Erre azért senki sem mondhatja, hogy a kemény munka nem hozza meg a gyümölcsét, és azt sem, hogy a kisember soha nem érhet el sikereket. Lássuk be, Ő valamit nagyon jól csinált az elmúlt években, hogy ilyen szépen szaporodtak vállalkozásai.

Akit pedig érdekel Mészáros érdekeltségeinek listája, az itt végigolvashatja mindd a 224-et:

CLH Hűtés- és Klímatechnikai Kft.
CLH Klímaszerviz Korlátolt Felelősségű Társaság
Konzum Befektetési Alapkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Konzum II. Ingatlanbefektetési Alap
KONZUM II Invest Korlátolt Felelősségű Társaság
Talentis Group Beruházás-szervező Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Unitreasury Korlátolt Felelősségű Társaság
BAU-PRODUKT 2002 Ingatlanforgalmazó és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Wellnesshotel Építő Korlátolt Felelősségű Társaság
Egerszalóki Gyógyforrást Üzemeltető és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
ECHO HUNGÁRIA TV Televíziózási, Kommunikációs és Szolgáltató zártkörű Részvénytársaság
VIRESOL Keményítő-és Alapanyaggyártó és Forgalmazó Korlátolt Felelősségű Társaság
Alcsúti Szálloda Projekt Korlátolt Felelősségű Társaság
Talentis Consulting Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Herceghalmi Kereskedőház Korlátolt Felelősségű Társaság
Agrosystem Mezőgazdasági Zártkörűen Működő Részvénytársaság
GAK Oktató, Kutató és Innovációs Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság
Magyar Sportmárka Zártkörűen Működő Részvénytársaság
AEROPRODUKT Zártkörűen Működő Részvénytársaság
DRÁVA KALÁSZ Zártkörűen Működő Részvénytársaság
FÉNYKALÁSZ-KER Mezőgazdasági Termelő, Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
DERESZLA SPARKLING Bortermelő és Értékesítő Korlátolt Felelősségű Társaság
R – KORD Építőipari Korlátolt Felelősségű Társaság
Búzakalász 66 Felcsút Mezőgazdasági Korlátolt Felelősségű Társaság
DERESZLA Bortermelő és Értékesítő Kft.
Kultúra a Magyarságért Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Hatalos Meliorációs Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
MURÁTÓ Mezőgazdasági Termelő, Szolgáltató és Tanácsadó Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Hidasháti Mezőgazdasági Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Biogáz Béta Korlátolt Felelősségű Társaság
HIDAS-VÉT Hidasháti Dolgozók Mezőgazdasági Termelő, Szolgáltató és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság
Ökoland Fehérhát Mezőgazdasági és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
TOKAJ-MAJOR Bortermelő és Értékesítő Kft.
Henye Borászat Bortermelő és Értékesítő Korlátolt Felelősségű Társaság
Henye Hotel Idegenforgalmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Dereszla Food and Spirit Korlátolt Felelősségű Társaság
BIO-SÜTI Sütőipari Korlátolt Felelősségű Társaság
MóriczFarm Korlátolt Felelősségű Társaság
VIVIENVÍZ Korlátolt Felelősségű Társaság
Aranka Malom Korlátolt Felelősségű Társaság
Tihany-Vin Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Badacsonyi Pincészet Termelő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
CANTER Borház Termelő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Tihanyi Borászati Termelő és Szolgálatató Korlátolt Felelősségű Társaság
Mészáros Autó Javító Korlátolt Felelősségű Társaság
Mészáros M1 Autókereskedő Korlátolt Felelősségű Társaság
Mészáros Gasztro Korlátolt Felelősségű Társaság
TÉMADESIGN Korlátolt Felelősségű Társaság
Aranykorona Zártkörűen Működő Mezőgazdasági Részvénytársaság
Korona-Alba Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
B+T Management Korlátolt Felelősségű Társaság
Hungarikum Biztosítási Alkusz Korlátolt Felelősségű Társaság
Insurance Média Korlátolt Felelősségű Társaság
OPUS GLOBAL Nyilvánosan Működő Részvénytársaság
OBRA Ingatlankezelő Korlátolt Felelősségű Társaság
Révay 10 Ingatlanfejlesztési Korlátolt Felelősségű Társaság
OPUS PRESS Zártkörűen Működő Részvénytársaság
PRINTIMUS Innovatív Tudásbázist Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Mediaworks Hungary Zrt.
KVK Kiadói Vagyonkezelői Korlátolt Felelősségű Társaság
Magyar Lapterjesztő Zártkörűen Működő Részvénytársaság
HUNGAROPRESS Sajtóterjesztő Korlátolt Felelősségű Társaság
SPRINTER Futárszolgálat Korlátolt Felelősségű Társaság
LDS Disztribútor Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
BUVIHÍR Zártkörűen Működő Hírlapkereskedelmi Részvénytársaság
eSzolg Elektronikus Szolgáltató Zrt.
MédiaLOG Logisztikai zártkörűen működő Részvénytársaság
Dunaújvárosi Szuperinfó Reklám, Lap- és Könyvkiadó Korlátolt Felelősségű Társaság
Maraton Lapcsoport-Multivizió Kiadói Korlátolt Felelősségű Társaság
DMH Magyarország Lapterjesztő és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
KALL Ingredients Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
KALL Ingredients Trading Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
TTKP Energiaszolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Csabatáj Mezőgazdasági Zártkörűen Működő Részvénytársaság
MAGYAR TOJÁS Tojásértékesítő Korlátolt Felelősségű Társaság
FARM ADAT Korlátolt Felelősségű Társaság
Újházi Tyúk Baromfihús Feldolgozó, Értékesítő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
EURO GENERÁL Építő és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság
KŐRÖSI INGATLAN Ingatlanhasznosító és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Wamsler SE Háztartástechnikai Európai Részvénytársaság
SZ és K 2005. Ingatlanhasznosító Korlátolt Felelősségű Társaság
OPIMA Korlátolt Felelősségű Társaság
Takarékinfo Központi Adatfeldolgozó Zártkörűen Működő Részvénytársaság
MA-TAK-EL Magyar Takarék Ellátó Zártkörűen Működő Részvénytársaság
MPTO Magyar Posta Takarék Oktatási Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Mészáros Építőipari Holding Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Mészáros és Mészáros Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
KONZUM Befektetési és Vagyonkezelő Nyilvánosan Működő Részvénytársaság
KONZUM MANAGEMENT Korlátolt Felelősségű Társaság
BLT Group Zártkörűen Működő Részvénytársaság
BLT Ingatlan Korlátolt Felelősségű Társaság
ZION Europe Ingatlanforgalmazó és Hasznosító Korlátolt Felelősségű Társaság
BALATONTOURIST CAMPING Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Balatontourist Füred Club Camping Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
BALATONTOURIST Idegenforgalmi és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
KPRIA Magyarország Zártkörűen Működő Részvénytársaság
KZBF INVEST Vagyonkezelő Korlátolt Felelősségű Társaság
HUNGUEST Hotels Szállodaipari Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Legjobb Napok Korlátolt Felelősségű Társaság
GYULAI VÁRFÜRDŐ Fürdő- és Gyógyszolgáltató Kft.
Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft.
POLLUX HOTEL Zártkörűen Működő Részvénytársaság
MB HILLS Szállodaüzemeltető Korlátolt Felelősségű Társaság
Hévízi Turisztikai Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Legatum ’95 Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
KZH INVEST Korlátolt Felelősségű Társaság
KONZUM ÁRUHÁZ Vagyonkezelő és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Ligetfürdő Ingatlanfejlesztő és Fürdőüzemeltető Korlátolt Felelősségű Társaság
CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.
Pannónia PI-ETA Kegyeleti Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt.
MKB-Pannónia Alapkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Solus Capital Kockázati Tőkealap-kezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság
iCatapult Technológiai és Üzletfejlesztési Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Codie Labs Korlátolt Felelősségű Társaság
Smart Prediction Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
BBS NanoMedicina Zártkörűen Működő Részvénytársaság
BBS Nanotechnológia Kutatási és Fejlesztési Korlátolt Felelősségű Társaság
Pixel Spider Korlátolt Felelősségű Társaság
Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyilvánosan Működő Részvénytársaság
Appeninn Project-BTBG Korlátolt Felelősségű Társaság
Appeninn Project-EGRV Korlátolt Felelősségű Társaság
Appeninn Project-MSKC Korlátolt Felelősségű Társaság
Appeninn BLT Korlátolt Felelősségű Társaság
PRO-MOT HUNGÁRIA Ingatlanfejlesztő Korlátolt Felelősségű Társaság
Appeninn A59 Korlátolt Felelősségű Társaság
CURLINGTON Ingatlanfejlesztési Korlátolt Felelősségű Társaság
APPENINN Hegyvidék Ingatlankezelő és Ingatlanforgalmazó Korlátolt Felelősségű Társaság
Szent László Téri Szolgáltató Ház Korlátolt Felelősségű Társaság
VCT78 Ingatlanhasznosító Korlátolt Felelősségű Társaság
SECTURA Ingatlankezelő Korlátolt Felelősségű Társaság
AppeninnCredit Hitelezési Zártkörűen Működő Részvénytársaság
BERTEX Ingatlanforgalmazó Zártkörűen Működő Részvénytársaság
DOE Investment Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Appeninn Üzemeltető Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Appeninn-Bp1047 Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Appeninn E-Office Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság
APPENINN Property Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság
FELHÉVÍZ-APPEN Korlátolt Felelősségű Társaság
APPEN-RETAIL Korlátolt Felelősségű Társaság
KPE Invest Korlátolt Felelősségű Társaság
KZF Vagyonkezelő Korlátolt Felelősségű Társaság
4iG Nyilvánosan Működő Részvénytársaság
HUMANsoft Elektronikai Korlátolt Felelősségű Társaság
Alliance Klaszter Menedzsment Korlátolt Felelősségű Társaság
VRIC Veszprémi Regionális Innovációs Centrum Nonprofit Korlátolt Felelősségü Társaság
Mensor3D Korlátolt Felelősségű Társaság
SZiMeTour Korlátolt Felelősségű Társaság
SziMe3D Korlátolt Felelősségű Társaság
iCollWare Korlátolt Felelősségű Társaság
ÖKOPolisz Klasztermenedzsment Korlátolt Felelősségű Társaság
VRIC Veszprémi Regionális Innovációs Centrum Nonprofit Korlátolt Felelősségü Társaság
MMATT Korlátolt Felelősségű Társaság
GridLogic Informatikai Korlátolt Felelősségű Társaság
BETAGRID Számítástechnikai Fejlesztő és Kutató Korlátolt Felelősségű Társaság
Gabox Kereskedelmi és Vagyonkezelő Korlátolt Felelősségű Társaság
VERSALIFE Hungary Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság
EBPP. HU Informatikai Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Csokréta Holding Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság
FHT – FIRST HUNGARIAN TRUST Bizalmi Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság
CFS Europe Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Axis Rendszerház Informatikai Fejlesztő és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság
MKB Bank Zrt.
MKB Ingatlan Korlátolt Felelősségű Társaság
EXTERCOM Vagyonkezelő Korlátolt Felelősségű Társaság
MKB Consulting Korlátolt Felelősségű Társaság
Core Solutions Korlátolt Felelősségű Társaság
MKB Inkubátor Korlátolt Felelősségű Társaság
Family Finances Korlátolt Felelősségű Társaság
Elevator Lending Korlátolt Felelősségű Társaság
Elevator Technologies Korlátolt Felelősségű Társaság
ARETE Tanácsadó Zártkörűen Működő Részvénytársaság
ThinkOut Korlátolt Felelősségű Társaság
Hypomo Korlátolt Felelősségű Társaság
Studio 404 Korlátolt Felelősségű Társaság
Metis Finance Korlátolt Felelősségű Társaság
Tőkeportál Zártkörűen Működő Részvénytársaság
FintechBlocks Korlátolt Felelősségű Társaság
MKB Üzemeltetési Korlátolt Felelősségű Társaság
MKB Nyugdíjpénztárt és Egészségpénztárt Kiszolgáló Korlátolt Felelősségű Társaság
Exter Adósságkezelő Korlátolt Felelősségű Társaság
Medister Egészségügyi Beruházó és Üzemeltető Korlátolt Felelősségű Társaság
Exter-Reál Ingatlanforgalmazási Korlátolt Felelősségű Társaság
Euro-Immat Üzemeltetési Korlátolt Felelősségű Társaság
MKB-Euroleasing Pénzügyi Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság
I. C. E. Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Retail Prod Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Euroleasing Kereskedelmi Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
EXTER-IMMO pénzügyi Szolgáltató zártkörűen működő Részvénytársaság
MKB Befektetési Alapkezelő zártkörűen műküdő Részvénytársaság
MKB Kockázati Tőkealap-kezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Pannonhalmi Apátsági Pincészet Korlátolt Felelősségű Társaság
MKB-Euroleasing Autóhitel Kereskedelmi és Szolgáltató Zártkörűem Működő Részvénytársaság
MKB-Euroleasing Autólízing Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság
MTM Fund Invest Korlátolt Felelősségű Társaság
RKOFIN Befektetési és Vagyonkezelő Korlátolt Felelősségű Társaság
STATUS Capital Kockázati Tőkealap-kezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Visus Invest Vagyonkezelő Korlátolt Felelősségű Társaság
atmedia Korlátolt Felelősségű Társaság
Radio Sales House Korlátolt Felelősségű Társaság
Media Services Company Magyarország Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
IKO Holding Korlátolt Felelősségű Társaság
IKO Artist Management Korlátolt Felelősségű Társaság
IKO Kábeltévé Korlátolt Felelősségű Társaság
IKO Műsorgyártó Magyarország Korlátolt Felelősségű Társaság
IKO Non-Spot Korlátolt Felelősségű Társaság
IKO SSC Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Status Geo Invest Korlátolt Felelősségű Társaság
Salinas Befektetési Korlátolt Felelősségű Társaság
GEOSOL Korlátolt Felelősségű Társaság
Bakony-Sol Tüzelőanyag Előkészítő és Feldolgozó Korlátolt Felelősségű Társaság
ARCATA HOLDING Befektetési és Vagyonkezelő Korlátolt Felelősségű Társaság
Status Power Invest Korlátolt Felelősségű Társaság
MÁTRA ENERGY HOLDING Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Mátrai Erőmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Mátrai Erőmű Központi Karbantartó Kft.
ROTARY-MÁTRA Kútfúró és Karbantartó Korlátolt Felelősségű Társaság
Bükkábrányi Fotovoltaikus Erőmű Projekt Korlátolt Felelősségű Társaság
Halmajugrai Fotovoltaikus Erőmű Projekt Korlátolt Felelősségű Társaság
A FELCSÚTI UTÁNPÓTLÁS NEVELÉSÉÉRT ALAPÍTVÁNY
Puskás Ferenc Sport Hotel Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Artemis Ingatlankezelő és Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
PRO-KVÓTA 2004. Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Puskás Futball Club Korlátolt Felelősségű Társaság

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!