Siralmas, szörnyű helyzet – Káslernek ezen a ponton kellene lemondania

Fotó: MTI - Máthé Zoltán

Miután október elején létrejött a Kásler Miklós humánerőforrás miniszter által vezetett Nemzeti Népegészségügyi Központ, a Klinikai és Járványügyi Mikrobiológiai Igazgatóság laborjaiban sorra állnak le a vizsgálatok az erőforrások hiánya miatt, derítette ki a hvg.hu.

A tarthatatlan helyzet azután jött létre, hogy a kormány új központba szervezte az intézményt és az átállás nem túl zökkenőmentes. Ennek eredményeképp a belső levelezésekből kiderült, hogy az intézménynek nincs elegendő pénze a legalapvetőbb felszerelésekre sem, ilyen például a fertőtlenítőszer, gázpalack és gumikesztyű. Ezek alapvetőek lennének a járványügyi központ működéséhez, a vizsgálatok lebonyolításához!

Míg a kórházi ellátás egyre romló helyzete szemmel látható és fontosabbnak tűnik, ez sem elhanyagolható, hisz hiába nincs betegforgalom, a járványügyi intézet jelentősége hatalmas.

A belső levelezésben Takács Mária igazgatónak az intézmény illetékesei leírták, hogy milyen eszközökre lenne szükségük munkájuk folytatásához. Továbbá azt is leírták az igazgatónak, hogy, mely vizsgálatok állhatnak le akár már a jövőhéten: nyugat-nílusi láz, kanyaró/rubeola, parvovírus vizsgálat.

A levelezés arra is kitér, hogy a hepatitis vírusok molekuláris diagnosztikája is leállhat, a gázpalackok hiánya miatt egyes laborokat le kell zárni és kórokozók tenyésztését se fogják tudják végrehajtani mivel az ehhez szükséges táptalajt nem tudják előállítani.

Egyes laboratóriumi helységek sterilitása is veszélybe került, mert a sterilitáshoz szükséges klíma berendezés meghibásodott és nem tudják megjavítattni, a fertőtlenítőszerek hiánya pedig tovább ront a helyzetükön.

Pénz hiányában az intézet működése bizonytalan, pedig hatalmas szükség lenne rá az emberek egészsége szempontjából. Reméljük az intézmények felelősségi körének átrendeződése mihamarabb befejeződik, és sikerül rendeznie a Járványügyi intézet helyzetét Kásler Miklósnak.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!