Ijesztő lépésre készülnek a felsőoktatásban: ez mindent felforgathat

Fotó: Kovács Tamás - MTI

Hiába csökken csak nálunk a diplomások aránya az EU-ban, a kormány a tetejébe a tervek szerint még ki is vonulhat a felsőoktatásból.

A G7 beszámolója szerint szinte csak Magyarországon csökkent a diplomások aránya az EU-ban a 24-34 évesek körében. A másik ország, ahol ez előfordult Luxemburg volt, de arányaiban még ők is jobban állnak nálunk, ott ugyanis a korcsoport felének van diplomája, mialatt itthon csak a 30 százalékuknak.

Hazánkban a harmadik Orbán-kormány alatt kezdett el csökkenni a fiatal diplomások aránya, 2014-ben még a korcsoport 32 százalékának volt, ez csökkent mára 30 százalékra. Nálunk kevesebb diplomás már csak Romániában és Olaszországban van, ám még azokban is ellentétes trendet lehet megfigyelni, átlagosan mindenhol 1,8 százalékkal nőtt az arányuk. A statisztikák szerint Magyarországon pont ennyivel csökkent, emiatt 2017-re a fiatal felnőttek felsőfokú képzettségi szintje 8,8 százalékkal leszakadt az átlagtól. Erre állítólag az elmúlt egy évtizedben nem volt példa.

A portál azt írja, a visszaesés oka elsősorban a Fidesz oktatáspolitikája lehet, konkrétan a forráskivonás, a kevesebb állami támogatású férőhely és ezek által a magasabb bejutási küszöb.

A hvg.hu keddi beszámolója szerint mindennek a tetejébe ráadásul az állam a tervek szerint azt tervezi, hogy ki fog vonulni a felsőoktatásból, ez azt jelentené, hogy teljesen megszűnne az állami finanszírozás a képzésekben. Az Információs és Technológiai Minisztérium közleményében ezt ugyan később álhírnek és alaptalan riogatásnak minősítette, de ennek némiképp ellentmond, hogy Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár szombaton azt mondta: a kormány a felsőoktatás egészére kiterjesztené a Corvinus-modellt.

Amennyiben az átalakítás megvalósulna, úgy kizárólag a kormányon múlhatna, hogy milyen képzések és milyen egyetemek maradhatnának meg, és hogy hányan vehetnének részt azokban.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!