Elbukott a homofób népszavazás Romániában

Fotó: Daniel Mihailescu - AFP

Mindössze a választók 20,41 százaléka járult az urnákhoz.

Érdektelenségbe fulladt az a népszavazás Romániában, ami alaptörvénybe iktatta volna, hogy a család egy férfi és egy nő házasságán alapul. Bár a referendumon két nap is rendelkezésükre állt a választóknak, hogy leadják voksaikat, ezt mindössze 3 millió 732 ezren tették meg, ami nem volt elég az érvényességhez szükséges 30 százalékos küszöb eléréséhez.

Idén szeptembertől érvényesnek számítanak a külföldön megkötött melegházasságok az országban, a román alkotmánybíróság elnöke még júliusban fogalmazott úgy: a román hatóságok nem tagadhatják meg a szabad mozgás és tartózkodás jogát egy uniós polgár azonos nemű házastársától. Ezzel egy évekig halogatott döntés végére került pont, miután az alkotmánybíróság részben helyt adott egy Brüsszelben házasságot kötő román-amerikai azonos nemű pár kifogásának, hogy ne tagadhassák meg tőlük a házasságuk elismerését. Ezt azután fogadták el, hogy az Európai Unió Bírósága júniusban kimondta, hogy a szabad tartózkodáshoz való jog miatt a házastárs fogalmát alkalmazni kell az uniós állampolgárok azonos nemű házastársaira is.

Erre válaszként egy Koalíció a családért nevű ernyőszervezet petíciót indított, hogy alkotmányba foglaltassa, hogy a családot ezentúl csak egy férfi és nő házasságaként lehessen értelmezni. Sikerült is hárommillió aláírást összegyűjteniük, ki kellett hát írni a homofób referendumot. A mások boldogságát gáncsolni szándékozó szervezet vasárnap esti közleményében a pártokat hibáztatta az alacsony részvételért, mint írták, a felelősség azoké, akik nem biztosították, hogy alacsonyabb legyen az érvényességhez szükséges küszöb.

Csak hogy jól értsük: a baj szerintük tehát nem azokkal van, akik 2018-ban is azzal vannak elfoglalva, hogy közügyként lehessen kezelni mások magánéletét, hanem azokkal, akik nem segítenek abban, hogy egy hangos, intoleráns kisebbség úgynevezett értékrendjét rákényszerítsék a többségre. Románia szerencsére nemet mondott erre, és a mai nappal újra bebizonyította, hogy európai ország. Ellentétben sajnos Magyarországgal, melynek kormánya ugyanezt a családértelmezést már évekkel ezelőtt belefoglalta az alkotmányba, és azokkal a magyarokkal, akik mai napig nem gondolják úgy, hogy erkölcsi kötelességük lenne szolidaritást vállalni homoszexuális polgártársaikkal.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!