Elképesztő műsor a HírTV-ben, Csintalan Sándor is visszatér

Csintalan Sándor

Még mielőtt teljesen elszörnyülködnénk, nem fog műsort vezetni Csintalan, és nem is szerződnek vele újra. Ez már nem az a televízió, amiben neki helye lenne a G-nap utáni tevékenysége után. Egy adás erejére azonban visszahívták, egy újonnan induló műsor első szereplőjének. Az új műsort Apáti Bence vezeti, akinek irritáló stílusát az Echo TV-n futó Keménymag című műsorból ismerhették meg, már akinek volt gusztusa meghallgatni az ott zajló fröcsögést.

Nos, ez az úriember olyan műsorral jelentkezik, amiben közéleti szereplőknek mutatják be a pályáját, különös tekintettel azokra, akiknek volt némi kanyar az életében. Persze, erre Csintalan Sándor kiváló példa, aki MSZP alelnökség után lett a legerősebb fideszes média, a HírTV egyik oszlopos tagja, erősen hozzájárulva a Fidesz ellenzékben történő megerősödéséhez. Majd a G-nap után Orbán ellenes ellenzéki lett egy másodperc alatt, és elkezdte Simicskával egyetemben a Jobbik szekerét tolni. Van mit magyarázni a történeten, az biztos. Nem féltjük Csintalant, ki fogja dumálni magát, mint ahogy mindig is kidumálta magát mindenből.

Azt mondja Apáti a Magyar Időknek adott interjújában: “El sem lehet képzelni, mennyi érdekes megszólalást rejt a Hír TV archívuma, csak ámulunk, mennyit változtak az évek során a közéleti szereplők, hányszor mondanak ellent önmaguknak, fordították ki a köpönyeget, a bomberdzsekijüket vagy a gárdamellényüket. De azzal is roppant tanulságos volt szembesülni, hogy kik és hányszor mutattak be 180 fokos fordulatokat. Kész akrobaták. Egészen beleszédültünk, amíg egy-egy anyag végére értünk.”

Nos, akkor lenne azonban ennek a megmondóemberből előléptetett műsorvezetőnek egy ötletünk: hagyja a csudába ezeket a politikusokat, mindig mással beszélgetni, mindig más életéből felkészülni az fárasztó. Foglalkozzon csak egy ember életpályájával, az abban található 180 fokos fordulatokkal, és vesse össze az internetnek köszönhetően megmaradt, régen mondott gondolatait a mostaniakkal. Anyag lesz bőven, 15-20 műsorra való mindenképpen. Keresse csak meg Orbán Viktort. Nem fog csalódni, lesz munkája bőven.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!