Bajban Orbán, nem jött be a kommunikáció

Fotó: Európai Parlament/ Fred MARVAUX

A Sargentini-jelentés elfogadását követően beindult a kormány propaganda gépezete, és elkezdték minden csatornán tolni a jó előre megírt szövegeket. A központi kommunikáció lényege, hogy Orbán világraszóló sikert ért el, annak ellenére, hogy Magyarországot “elítélték”, a magyar embereket “megalázták”. Nos, ne zavarjon senkit az a logikai bukfenc, hogy miként lehet sikeres az a miniszterelnök, akinek a vezetésére bízott országot ilyen csúnyán megbüntetik. Az igazság az, hogy a jelentés 12 pontja mind a kormányzati döntések kritikájáról szól, így Orbán teljesítményéről.

A jó hír az, hogy bár minden rendelkezésre álló médiában szajkózzák a saját álláspontjukat, az emberek  már nem hisznek nekik. A Népszava megbízásából készített felmérésből friss, reprezentatív felmérésből kiderül, hogy a magyarok 57 százaléka úgy látja: az Orbán-kormány politikáját ítélték el. Többségben vannak azok is, akik szerint az EP jogos döntést hozott, az ellenzők aránya pedig nem nagyobb, mint akik egyébként a  Fidesz-táborhoz tartoznak. Ugyanis több mint 46 százaléknyian vélekednek úgy, hogy a magyar kormány politikája ütközik a jogállamiság elveivel és az uniós normákkal, és csak  a megkérdezettek 31 százaléka mondta vissza a kormánypropagandát, miszerint az EP-döntése a bevándorláspárti politikusok bosszúja a bevándorlásellenes magyar kabinettel szemben. Ráadásul, többen értenek azzal egyet, hogy problémák és bajok vannak a jogállamiság helyzetével Magyarországon, mint akik a jelentést támogatandónak tartják.

nepszava kutatas2

Jól látszik tehát, hogy Orbán Viktor miniszterelnök érvelése eddig még a Fidesz-szavazók teljességében sem ment át, nem véletlen tehát, hogy már készülődnek az új, sokmilliárdos plakátkampánnyal, hosszúnak ígérkezik a következő EU parlamenti választás kampánya, amit most megnyitott a Fidesz. Érthető is, mert a szavazás végeredményével Orbán nemzetközi súlya és befolyása jelentősen csökkent, ami a következő időszak pénzügyi tervezésénél súlyos milliárdokba kerülhet az országnak. Mindezt, a közvéleméynkutatásban résztvevők is jól látják:

nepszava kutatas1

A teljes felmérést a nepszava.hu-n olvashatja el.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!