Gyanakodtál, hogy megrendezték a migráns-erőszaktevést? Ma egy új áldozat lerántotta a leplet az igazságról

Amikor kiderült, S. B. Ahmad erőszaktétele, sokak úgy gondolták, hogy mindennek köze lehet a migránsokkal szembeni pánikkeltéshez és ahhoz, hogy a botrány épp a Sargentini-jelentés vitája idején robbant ki. Tény, hogy a Fidesz kapva kapott az alkalmon és kihasználva a gyalázatos bűncselekményt rögtön címlapokkal árasztotta el az országot, de miután az osztrák rendőrök elfogták a gyanúsítottat, egy olyan áldozat is jelentkezett, aki konkrétumokkal támasztotta alá, hogy a férfi sorozatosan követett el nemi erőszakot több érintett nőn is.

A fideszes kötődéssel aligha vádolható Index hírportálnál jelentkezett egy 22 éves nő, aki azt állítja, hogy S. B. Ahmad egy másik kebabosnál erőszakoskodott vele, majd miután aktusra kényszerítette az áldozatát, felajánlotta, hogy hív neki egy taxit.

A rendőrség eddigi közleményeiből azt lehet tudni, hogy az afgán férfi szeptember kilencedikén egy belvárosi kebabozó mosdójában szexuális aktusra kényszerített egy nőt, illetve korábban két alkalommal is szeméremsértést követett el Budapest VII. kerületében.

A 22 éves nő az Indexnek azt mondta el, hogy augusztus hetedikén hajnalban egy kebabozóban megkérte a férfit, hadd töltse rövid ideig a telefonját az üzletben, mert az lemerült, az elkövető azonban rázárta az ajtót és a mosdóban erőszakoskodott vele.

A portálnak nyilatkozó nő nincs a rendőrség által említett három áldozat között, ugyanis most készül feljelentést tenni.

Az Index annak is utánajárt, hogy vajon az elmondott részletek fedik-e a valóságot, és arra jutottak, hogy:

  • Az üzletvezető elmondása szerint S. B. Ahmad valóban az áldozat által említett Erzsébet körúti étteremben dolgozott aznap.
  • A szomszédban található pizzázóban a portál által bemutatott fotót felismerték az alkalmazottak, ők is megerősítették, hogy S. B. Ahmad az elkövetés idején még a kebabosnál dolgozott.
  • S. B. Ahmad is több helyen próbálkozott, nemcsak a körúton és a József Attila utcában. A Nyugatinál található döneres üzletvezetője is azt mondta az Indexnek, hogy S. B. Ahmad szeretett volna nála dolgozni, de ő nem vette fel.

Összefoglalva tehát: a Fidesz etikátlan módon, a saját malmára hajtva a vizet meglovagolta a hírt, de attól az még igaz, függetlenül attól, hogy egy migráns vagy egy ízig-vérig magyar követte el. Az erőszak attól még erőszak marad…

A médiában talán a legnagyobb hírverést az az olvasói levél kapta, amit a Pesti Bulvár szerkesztőségének küldött be egy magyar anyuka a migránskérdés és a nemi erőszak témakörében. Két napja publikáltuk az írást, de már több mint százezer olvasónk tekintette meg azt. Ezen a linken te is elolvashatod.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!