Jancsóról egy szót se szólt, Kerényit viszont elsiratta Orbán

A világszerte ismert és elismert Jancsó Miklósról nemhogy Orbán, de a kormánya sem emlékezett meg hivatalosan, a magyar állam nem tekintette saját halottjának, a legkevésbé bajtársának.

Kerényi Imrétől viszont személyesen és bajtársaként, barátjaként és munkatársaként definiálva búcsúzott a miniszterelnök, aki színházba sosem jár, kirgiz kecskeszaggatásokra annál inkább.

A kormányfő hangsúlyozta: Kerényi Imre rendkívüli művész és példás hazafi volt; rendező, tanár, szerkesztő, a magyar kultúra fáradhatatlan harcosa: ÉS keresztény magyar férfi, „aki tisztában volt azzal, micsoda becsületbéli kötelességekkel jár mindez”.

Orbán Viktor felidézte, hogy Kerényi már egy teljes színházi életművel a háta mögött ekkor döntött úgy, hogy a magyar közélet szorítójába lép, és a tőle megszokott lelkiismeretességgel és munkabírással a polgári körök mozgalmának szellemi vezére lesz – emlékeztetett, hozzátéve: “így lettem a bajtársa, és ő az enyém, és harcoltunk együtt jóban-rosszban”.

Azt nem említette, hogy a ’90-es évek elején az akkor még valóban tehetséges színházi ember a keresztényi és hazafiúi értékeket még a méltatlanul kimúlt Szabad Demokraták Szövetsége berkein belül kereste, amint arról sem ,hogy a nyolcvanas években mindezt párttitkárként, belülről bomlasztva szállt szembe a szovjet birodalommal…

Azt viszont elmondta, hogy Kerényi Imre felemelt fejjel, és csak rá jellemző humorral viselte a támadásokat; bármihez fogott, mindenből derű, fegyelem, hit és a hozzáértés magabiztossága áradt.

„Azt hittem, nemcsak harcolni, de célba érni is együtt fogunk; mert oda fogunk érni nélküled is, de az nem ugyanaz lesz” – búcsúzott Kerényi Imrétől a miniszterelnök.

Jancsót az egész világ ismeri, pályáját és originális, iskolateremtő tehetségét soha, senki nem vitatta, bármely részén és világnézettel is él a globális kultúrában. Az egyik legnagyobb világsikert aratott filmjének címével búcsúzunk Kerényitől, s az őt búcsúztató Orbántól: „SZEGÉNYLEGÉNYEK…”


Ossza meg ezt a cikket és kövessen minket facebookon, nekünk ezzel segíthet.


Tisztelettel köszönjük!
A PestiBulvár csapata