Elkezdik Orbán kivégzését: ezt még sosem tették vele

Fotó: AFP/ FREDERICK FLORIN

Végleg elfogyott a türelem Orbán Viktorral szemben az Európai Parlamentben. A kormány eddigi tevékenységeit élesen kritizáló Sargentini-jelentés a 2010 óta hatalmon lévő Fidesz-kormány anti-demokratikus döntéseinek és lépéseinek összességéről számol be, ami súlyos fenyegetést jelent az Európai Unió értékeire. A testület elé kerülő javaslat az úgynevezett 7. cikkelyes eljárás megkezdését tartalmazza Magyarországgal szemben, amelynek a vége akár a szavazati jog felfüggesztése is lehet, amely egy közelgő EU választás előtt nem jönne jól Orbánnak.

Orbán Viktor felszólalhat az Európai Parlament (EP) magyarországi helyzetről szóló keddi vitájában a testület elnökét és frakcióvezetőit tömörítő Elnökök Értekezlete csütörtöki döntése alapján. Azonban, míg korábban nem kötötték meg a kormányfő kezét, vita elején és végén is szabadon beszélhetett, most csak egyszer szólalhat fel, és akkor is csupán hét percig. A miniszterelnök a magyarországi jogállam működését súlyos bírálatokkal illető EP-jelentésről szóló szavazás előtt kap szót az uniós képviselő-testületben. Ez egy olyan fokú leminősítése Orbánnak, amire eddig nem volt példa, elég megalázó, ahogy a kormánya tevékenységéről szóló vitában nem vehet részt szabadon.

Az idáig vezető okokról többek között itt is írtunk:

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!