Kellemesen ül? Esetleg nyaral? Akkor talán jobb is, ha nem olvassa tovább. A nyugalom megzavarására alkalmas tartalom következik.

Az elmúlt napokban bőven harminc fok feletti hőmérsékleteket mértünk, de most egy kicsit menjünk vissza a télbe.

A Város Mindenkié csoport (AVM) két éves huzavona, és fél év pereskedés után, az Utcajogász Egyesület segítségével megszerezte, pontosan hány ember fagyott halálra az országban a 2016-17–es télen – írja a 444.hu.

Kőkemény tél volt a tavalyi – különösen kőkemény azok számára, akiket a mi igazságos politikai rendszerünk az utcán hagyott. Csak sejteni lehetett, hogy a fedél nélkül maradtak közül hányan fagytak halálra, s ha ez még nem lenne elég, sajnos Magyarországon bőven akadnak olyan esetek is, amikor a fagyhalál saját otthonukban éri az embereket.

A hajléktalan-ellátásban dolgozók, önkéntesek, civilek csak sejthették, hogy mennyi áldozatot szedett a téli hideg, – függetlenül attól, hogy az utcán, vagy saját szobájában fagyott-e halálra az illető – ugyanis az állami szervek rendre lepattintották őket, titkolóztak, sőt hazudoztak.

Az AVM által most megkapott adatok is tele vannak ködösen megfogalmazott leírásokkal: az adatbázis például két kategóriát különböztet meg, az egyik a  “gyaníthatóan kihűlés miatt elhunyt”, a másik pedig a “hatósági eljárás által megállapítottan kihűlés miatt elhunyt”. Ezeket az különbözteti meg egymástól, hogy az első esetben még nem zárult le a haláleset vizsgálata, míg a másikban már igen.

Az adatokat aztán aszerint bontják tovább, hogy közterületen, vagy magánterületen történt a haláleset – olvasható az Indexen.

A számok sokkolóak:

  • közterületen 2016/2017 telén megállapítottan 35, gyaníthatóan pedig további 20 ember,
  • magánterületen megállapítottan 125, gyaníthatóan pedig 79 ember fagyott meg.

2016 október 15-től 2017 március 1-ig (tehát a fűtési időszakban) 259 ember fagyott meg az országban. 

Kétszázötvenkilenc ember – akik ma is köztünk lehetnének, ha lett volna hova behúzódniuk, vagy lett volna mivel befűteniük. De nem volt.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!