Önt is érintheti: több tízezer elkeseredett embert alázott meg Orbán kormánya

Nyílt levélben kéri Orbán Viktor miniszterelnök és az Országgyűlés politikusainak segítségét a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségének (MEOSZ) elnöke.

A szervezet régóta azért harcol, hogy az otthonápolást végző személyek ügyében végre előrelépés történjen, és az ápolási díj végre értelmezhető mértékűre nőjön – amivel legalább részben biztosítható lenne több tízezer ember megélhetése, akik nem tudnak „hagyományos” munkát vállalni, mert elesett rokonaikat ápolják napi 24 órában, az év 365 napján.

Már több tízezren írták alá azt a petíciót, amiben arra kérték a kormányt, hogy adja meg a minimálbér összegét azoknak, akik súlyos beteg rokonukat otthon ápolják. A javaslatot a költségvetési bizottság fideszes többsége rezzenéstelen arccal söpörte le az asztalról.

A levelet változtatások nélkül közöljük:

„Tisztelt Miniszerelnök Úr!
Tisztelt Országgyűlési Képviselők!
Tisztelt Kormánypárti és Ellenzéki Politikusok!

Az elmúlt húsz évben a fogyatékos emberek és családjaik, valamint az őket képviselő
érdekvédelmi szövetségek többször és többféleképpen próbáltak érdemi változásokat
elérni az ápolási díjon lévő családokért. Az eredmény egyenlő a nullával, mert minden
kormány, döntéshozó, és politikus egyedül hagyta őket. Tették mindezt úgy, hogy
bizonyos politikai játékokban a népszerűségük kedvéért látszólagos „támogatóikká”
váltak. Ellenzékben minden politikus „kiáll” a fogyatékos emberekért és családjaikért,
kormányra kerülve pedig, amikor lehetőség lenne érdemben lépéseket tenni, akkor
széttárják a karjukat.

Most persze elkezdhetik felsorolni önmaguk védelme érdekében az
„eredményeket”, hogy jó esetben az „éhbért” egy változatlan „éhbér” szintjére emelték.
Legyünk őszinték, érdemi lépéseket még senki nem tett! Néha úgy tettek, mintha
csinálnának valamit, de érdemben nem változtattak semmit az ápolási díjon „élők”
méltatlan helyzetén, bár az igazsághoz hozzátartozik: pozitív lépés az idén bevezetett
tartós ápolást végzők időskori támogatása.

Közösségünk már nem kíváncsi az érdemtelen magyarázkodásra. Nem kíváncsi az
egymásra mutogatásra és a politika nagy színpadán eljátszott mindenki számára
méltatlan alakításokra.

A költségvetési törvény kapcsán elindult eredménytelen civil mozgolódások valamint a
kormányzati és az ellenzéki politikusok között éppen lezajló adok-kapok láttán jutottam
el odáig, hogy nyílt levélben fordulok Önökhöz.

Magyar állampolgárként, egy mozgássérült fiatalember édesanyjaként, szociális
szakemberként, fogyatékosságügyi szakértőként, érdekvédelmi vezetőként képtelen
vagyok tovább nézni, hogy ismételten cserbenhagyják ezt a közösséget.

Ez a nehéz és kilátástalan helyzetbe kényszerített társadalmi csoport megérdemli, hogy
befejezzék ezt a több évtizede tartó játékot! A több évtizedes látszatcselekvés nem a
megoldás felé vezet bennünket, hanem az állapot konzerválásának „ragyogó” eszköze.
Elérkeztünk egy olyan mérföldkőhöz, amikor eldönthetjük, milyen úton megyünk tovább.
Tovább játszunk egy „ócska színdarabot” vagy körbeüljük az asztalt és- politikai
érdekektől függetlenül – kezet fogva, közösen teszünk érdemi lépéseket a magyar
közösség nehéz helyzetben lévő tagjaiért. Ez egy történelmi pillanat, amelyben Önöké a
politikai felelősség, és nem szalaszthatják el azt!

A Magyar Országgyűlés éppen húsz éve fogadta el a fogyatékos emberek érdekében
önként alkotott törvényt, amelyben közösen vállaltuk: felszámolunk minden olyan
akadályt, amely a társadalmi felzárkóztatásuk gátja. Az idei év a törvény jubileumi éve,
amelyet így kívánunk megünnepelni.

A jogszabályokat, a bennük vállalt kötelezettségeket teljesíteni kell, azonban két évtized
távlatából mégsem tudunk érdemi változásokat felmutatni ápolási díj ügyben. Ma már
minden magyarázkodás szégyenletes és méltatlan Önökre és közösségünkre nézve
egyaránt.

A fogyatékos emberek és a velük sorstársi közösségben élő családtagok, az ápolási díjban
érintett 53 980 ember (TÁRKI 2015) megérdemli, hogy érdemi változásokat hozó és
szakmailag megalapozott szakpolitikai stratégia készüljön a szükséges megoldás
érdekében, mely az ápolási díj kérdésén túl a szükséges szolgáltatási struktúrák
megerősítését is vizsgálja.

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Ön a letéteményese annak, hogy több évtizedes halogatás után végre változás történjen
ebben az ügyben. Kérem, tegyen érdemi lépéseket a közvetlenül 53 980 ápolási díjon élő,
közvetve több százezer családtagot is érintő kérdésben.

A múlt adósságainak felszámolása és a jövő elvárásai közt hidat építhet a jelenben egy
magára hagyott közösség érdekében, példát mutatva ezzel, hogy egy felelősen
gondolkozó kormányzat milyen érdemi változásokat képes felmutatni a döntéseivel.
Kérem, tegye lehetővé, hogy személyesen egyeztessünk a helyzetről és a szükséges
szakpolitikai lépésekről.

Kérem, kezdeményezze az érintett tárcák és a hat országos érdekvédelmi
szervezet képviselőiből álló konzultációs testület létrehozását. A konzultációs
testület dolgozza ki a szakpolitikai intézkedési tervet, stratégiát a szükséges
lépésekről, és tegyen konkrét javaslatokat a megoldások jogszabályban való
rögzítésére.

Kérem a stratégia megvalósítására a 2019. és 2020. évi költségvetésben teremtsen
fedezetet.

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Várom megtisztelő válaszát, és a meghallgatás időpontjának a megjelölését.

Tisztelt Országgyűlési Képviselők!
Tisztelt Kormánypárti és Ellenzéki Politikusok!

Kérem az ügy nagyságának és komolyságának megfelelő politikamentes, konstruktív
szakpolitikai együttműködésüket!

Budapest, 2018.07.07.

Kovács Ágnes
elnök”

 

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!