Ezt imádni fogod: meglépte az MSZP – itt a párt legszuperebb ötlete

mti-fotó

Nem egyszerű a baloldali szavazóknak egy kétharmados választási vereség után megtalálni azokat a lehetőségeket, üzeneteket, amelyek érdemi eredménnyel bírnak, de nem is lehetetlen. Legalábbis erről tanúskodnak az MSZP friss vezetésének javaslatai.

A képlet nagyon egyszerű: a szocialisták elkezdtek arról beszélni, ami a magyarokat valóban érdekli. Tóth Bertalan és csapata két népszavazási kezdeményezéssel él.

1, Az MSZP el akarja érni, hogy az Országgyűlés kötelezze Orbánékat arra, hogy a kormány csatlakozzon az Európai Ügyészséghez, amitől, ahogy Tóth fogalmaz: “úgy irtózik a Fidesz, mint a tömjénfüsttől.” Ennek oka nyilvánvalóan a magyar ügyészség “használhatóságából” ered, hiszen a böggyös nadrágos miniszterelnöknek aligha lenne olyan tartós öve, ami a korrupciós ügyészség vizsgálata során ne esne le róla.

2, Tóth a másik népszavazási kezdeményezésükről azt mondta, több tízmilliárd forintot költenek el kormányzati kommunikációra úgy, hogy a hasznát a fideszes baráti kör élvezi, népszavazási kezdeményezésük ezért azt szeretné elérni, hogy az erre fordított pénzt “nézettség és olvasottság szerint kelljen felhasználni”, azaz azok a médiumok is részesedjenek belőle, amelyeknek sokkal magasabb a nézettsége, illetve olvasottsága, mint a Fideszhez közeli lapoknak. Ezzel a módosítással nagyon rosszul járna a Fidesz, hiszen a kormányhoz nem köthető média is fenn tudna maradni mecénások nélkül, magyarán: megszületne Magyarországon a független újságírás.

Ha a két referendumot sikerül megvalósítani, az MSZP nagyobbat lépett a hitelességének javításán, mint az elmúlt 8 évben, ami pedig arra enged következtetni, hogy a frissen megválasztott elnökség képes megváltoztatni a magyarországi viszonyokat.

Kíváncsian várjuk a fejleményeket.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!