Kollégáin kísérletezett az ápolónő – napokig mérgezte őket

Könnyű testi sértés miatt emelt vádat a Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség egy ápolónő ellen, aki legalább egy éven keresztül mérgezte kollégáit nyugtató- és altatószerekkel – közölte a vádhatóság szerdán az MTI-vel.

A vádlott 2015 novemberétől ápolónőként dolgozott a pécsi idegsebészeti klinikán, ahol 2016 tavaszától kezdődően pszichiátriai gyógyszereket tett kollégái kávéjába, illetve ivóvizébe azért, hogy „kipróbálja és megtudja, azoknak milyen hatása lesz” – áll a Baranya Megyei Főügyészség közleményében.

A nővér mindezt heti rendszerességgel, néha hetente több alkalommal is megtette, és ezzel – az ügyészség megfogalmazása szerint – „egészségsértést” okozott kollégáinak. Az általa adagolt szerek hatására kollégáinál feszültség, fáradékonyság, álmosság, izomgörcsök, valamint pánikszerű rosszullétek alakultak ki. A tünetek órák, vagy akár napok múlva szűntek csak meg.

Az ápolónő beismerte a bűncselekmény elkövetését, tettére azonban nem tudott érdemi magyarázatot adni. Mivel a gyógyszerek okozta rosszullétek nyolc napon belül megszűntek, így a vádlott cselekménye könnyű testi sértésnek minősül, amiért két év szabadságvesztés szabható ki – írta az ügyészség.

A baranyai megyeszékhely klinikáit fenntartó Pécsi Tudományegyetem (PTE) az esetről tavaly júniusban az MTI-vel azt közölte, hogy a gyógyító intézmény neurorehabilitációs osztályán korábban több váratlan rosszullét történt a dolgozóknál. Az intézmény akkor belső vizsgálatot rendelt el, aminek eredményeként derült fel az ügy. A klinika elnöke feljelentést tett.

„A hatóság gyors és hatékony nyomozómunkájának, valamint a klinikai vezetők és munkatársak segítőkész együttműködésének köszönhetően napokon belül elfogták a gyanúsítottat, aki feltételezhetően tudatmódosító szereket csempészett munkatársai italába, ezzel előidézve rosszullétüket” – tájékoztattak korábban.

Via Blikk / MTI – Képünk illusztráció

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!