Elképesztő: Ételért vetkőzik Ciccolina

Staller Ilona, azaz Cicciolina már több mint egy éve nem kapja meg nyugdíját az olasz államtól. A volt pornószínásznő állítólag óriási tartozást halmozott fel, ezért nyugdíja összegének száz százalékát törlesztésre fordítják a takarékos olaszok. Cicciolina így valóban a megélhetésért vetkőzik 66 évesen.

Staller az állam szerint mintegy 70 ezer euróval, azaz 22,5 millió forinttal tartozik egy luxuslakás után. Cicciolina szerint ő már kifizetett kerek százezer eurót is, a közös képviselő azonban elsikkasztotta a pénzt. Ráadásul szerinte nem is vonhatnák el az egész nyugdíját, legfeljebb csak egy részét.

Cicciolina amúgy olasz parlamenti képviselősége után kap nyugdíjat: 1985 és 1992 között hét évig volt képviselő a törvényhozásban.

„Az, hogy befagyasztották az életjáradékomat, nagyon megviselt, hiszen ez volt az egyetlen biztos jövedelmem. Az összeget már 2017 májusa óta nem utalják, ez pedig komoly gondot jelent nekem. Arról nem is beszélve, hogy szeretném, ha mihamarabb tisztázódna a tartozással kapcsolatos ügy is” – mondta a Blikknek Cicciolina, aki szeretné egyévi nyugdíját is megkapni.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!