Az orosz vb után repülhet a magyar szövetségi kapitány

A belga nemzetiségű szövetségi kapitánnyal egy döntetlen mellett három vereséget szenvedett el a magyar válogatott, amelynek játéka a felkészülési meccseken lejátszott nyolc félidőből hétben túlzás nélkül nevezhető tragikusnak.

A szurkolók az ausztrálok elleni 2-1-es zakó után Leekens leváltását követelték, és úgy tudni, már a hazai szövetségnek is (MLSZ) kínos a bukássorozat.

A 2013 telén munkába álló Pintér Attila öt meccs után bukott meg, Leekens pedig négy találkozó után távozhat.

A szakember tavaly októberben írt alá kettő plusz fél éves megállapodást, amely havi 15 millió forintos bért biztosít neki. Felmondása után 3-6 hónapra jutó járandóságát kaphatja meg, tehát az eddig megkeresett 105 millió Ft-ja mellé még 45-90 milliót tehetne zsebre – anyagilag is óriásit bukik Leekensszel a szövetség…

Csányi Sándor MLSZ-elnök jelenleg Oroszországban, a világbajnokság helyszínén tartózkodik, hazaérkezését követően születhet végleges döntés a belga tréner sorsáról.


Ossza meg ezt a cikket és kövessen minket facebookon, nekünk ezzel segíthet.


Tisztelettel köszönjük!
A PestiBulvár csapata