Felfegyverkeztek, de a TEK lekapcsolta őket – Mire készült a két férfi? (VIDEÓ)

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a Terrorelhárítási Központ (TEK) közreműködésével 2018. május 15-én előzetes felderítést követően, összehangolt akció keretében fogta el B. András 51 éves és B. András 76 éves kecskeméti lakost.

A KR NNI munkatársai az apa és fia elfogásakor a Kecskemét külterületén lévő tanyájukon házkutatást is tartottak. A lakóingatlanban, illetve az ahhoz tartozó garázsban és műhelyben négy maroklőfegyvert, két engedély nélkül tartott Flóbert lőfegyvert, két átalakított gázriasztó fegyvert, három szétszerelt golyós puskát, három hangtompítót, valamint több mint ezer lőszert és a fegyverekhez tartozó tárakat találtak, amiket lefoglaltak.

fegyvertanya police hu
Fegyverek és lőszerek a kecskeméti tanyáról kép: Police.hu

A két férfit lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként a KR NNI nyomozói. Kihallgatásuk során a bűncselekmények elkövetését beismerték, mindketten szabadlábon védekeznek.

Forrás: Police.hu

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!