A legendás focista otthonát dúsgazdagok helyett rászorulók kaphatják

Egy vagyonért lenne értékesíthető, de a háromszoros aranylabdás Johan Cruyff gyermekkori otthonát inkább szociális bérlakásként adják ki.

A két éve, 68 éves korában elhunyt focilegenda munkáscsaládban nőtt fel, Amszterdam egyik külső kerületében. A kerttel és két hálószobával rendelkező egykori otthonát az ingatlankezelő döntése értelmében olyan családok bérelhetik, akik éves családi összjövedelme nem éri el a 36 ezer eurót (kb. 12 millió forintot).

A pályázat nyertese havi 530 euróért (kb. 200 ezer forintért) bérelheti majd a lakást, mely Hollandiában igen kedvező bérleti díjnak számít.

A lakásból korábban múzeumot akartak kialakítani, ezt azonban még maga Cruyff utasította vissza – írta a Guardian.

A munkáscsaládból származó focista baloldalisága közismert volt, a Real Madridhoz például azért nem szerződött le, mert az Franco tábornok kedvenc csapata volt, és barcelonai évei alatt támogatta a katalánok függetlenségi küzdelmét is. Az 1978-as argentínai vébén szintén a katonai diktatúra elleni tiltakozásképpen utasította el a részvételt.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!