Befenyítették? Egyre kínosabb a kormánykritikus vitairat szerkesztőjének pánikszerű magyarázkodása

Fotó: MTI/Illyés Tibor

Egyre kétségbeesettebben tagad a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének volt elnöke azzal a vitairattal kapcsolatban, amelyben egyértelműen a magyar kormányra irányuló kritikákat fogalmaztak meg.

Osztie Zoltán a Népszavának nyilatkozott, ahol szinte már a bocsánatkérésig is elment, amiért egyáltalán bármilyen kritikát is meg mertek jeleníteni a szövegben.

„Egyáltalán nem igaz, amit a fejünkre olvasnak, hogy megijedtünk vagy visszakoztunk volna”

A vitairat nyilvánosságra kerülése után a szerzők már-már pánikszerű magyarázkodásba kezdtek, konkrétan azt a nyilatkozatot adták ki, hogy:

„A szóban forgó írások olyan színben tüntetik fel a kiadványt, mintha azt a kötet szerzői a jelenlegi kormány vagy egy konkrét politikai párt kritikájának szánták volna. Ezzel a kiadvány szerkesztői és írói nem tudnak és nem is akarnak azonosulni.”

Pedig ha elolvassuk a szóban forgó vitairatot, kétség sem fér hozzá, hogy a Fidesz módszereinek szól a kritika, hisz többek közt olyan részek találhatók benne, hogy „kevés kiválasztott ember aránytalanul nagy mértékben részesedik a javakból, mint például egy törekvő, de jó kapcsolatokkal nem rendelkező polgár”. Valamint azt is leszögezték, hogy „a kirakatemberek látványos és nehezen magyarázható gazdagodása nemcsak azért okoz kárt, mert közpénzt magánosít, hanem azért is, mert rossz, követhetetlen mintát ad”.

Valljuk be, ezek elég egyértelmű utalások voltak. Ennek ellenére (vagy épp emiatt) Osztie valamiért most még kétségbeesettebben tagadja azt, hogy ezekkel a mondatokkal a kormányt célozták volna. A népszavának ugyanis azt mondta, csupán

„szerettük volna kifejezni, hogy miközben teljes mértékig helyeseljük az irányokat, értékeljük az országban zajló pozitív folyamatokat, úgy érezzük, tisztulásra is szükség van”. Szerinte „létezik egyfajta hegyes cipős, csőnadrágos, arroganciával párosuló stílus, amin változtatni kell”, de szerinte a kormány átalakítása azt mutatja, hogy épp ez történik. A vitairatban 255 állítás szerepel, ebből a sajtóban 26-ot azonosítottak a kormány bírálataként.

Egy biztos, valakik odafentről nagyon a körmükre nézhettek. Legalábbis az egyértelműen kiérződő kétségbeesés erre utal…

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!