Új erők fogtak össze Orbán ellen: ilyen szervezetek már buktattak kormányokat

Forrás: Facebook

Harcos időszakra készül az új kormánnyal való egyeztetésben az a három szakszervezeti szövetség, amely közösen szervezett majálist a Városligetben. Két konföderáció nem vett részt a közös ünneplésben. A Magyar Szakszervezeti Szövetség szeretné, ha a teljes munkaidőben foglalkoztatottak bére magasabb lenne, mint a mindenkori létminimum. Átalakítanák az érdekegyeztetés eddigi rendszerét is.

Gyors válaszokat várnak az új kormánytól a szakszervezeti vezetők. Első helyen a dolgozói szegénységet csökkentenék, amely szerintük a kisgyermeket nevelő családok több mint felét érinti. A Magyar Szakszervezeti Szövetség érdemi párbeszédet szeretne az új kormánnyal, és elvárják, hogy a munkavállalókat érintő döntéseket ne hozzák meg nélkülük.

Nem állapodunk meg és nem elégszünk meg azzal, hogy maga a tárgyalás létrejön és elmondhatjuk a problémánkat, megoldásokat várunk – mondta Kordás László. A Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke szerint olyan megoldás kell, amelyek a munkavállalók és a nyugdíjasok életét teszi jobbá.

A szakszervezeti vezetőknek nem lesz könnyű dolga. Olyan emberekkel szemben kell majd a munkavilágáról egyeztetni akik életükben egy percet sem dolgoztak. Mindannyian emlékszünk tudjuk, hogy Orbánék ha éppen nem Soros-ösztöndíjasok voltak akkor már jól fizető helyük volt a magyar országgyűlésben.

Éppen itt volt az ideje, hogy a szakszervezetek elkezdjenek szervezkedni és konkrét javaslatokkal álljanak a kormány elé. Jó látni, hogy vannak még szakszervezetek hazánkban akiket nem lehet ellehetetleníteni, megfélemlíteni.

Tőlünk nyugatabbra a szakszerveteknek fontos szerepe van a mindennapi életben. Kiállnak a tagjaik mellett és szolidaritást vállalnak másokkal is. Volt már rá precedens, hogy kormányt is buktattak.

Ha azok a  szakszervezeti erők akik nem kollaboráltak a magyarellenes, szegényellenes Fidesszel összefognak és erőt tudnak mutatni akkor sok minden eldőlhet ebben az országban.

Elég volt a csendből, hajrá szakszervezetek!

forrás: atv.hu

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!