Na ez aztán arcpirító! Aprópénznek nevezte felesége 3 milliós fizetését a fideszes politikus

A HVG Portré rovata készített interjút Parragh Lászlóval, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökével, aki elég érdekes dolgokat árult el.

A lap riporterének azon kérdésére, miszerint még mindig úgy gondolja-e, hogy többet ér a szakma a diplománál, annak ellenére felelt igennel, hogy ő maga is előbb diplomázott, mint ahogy megnyitotta volna csempeboltját. Szerinte

„Először igenis szakmát kell tanulni, hiszen ma már az összes szakma keresett. Ha valaki tehetséges, akkor később lépjen tovább”

Ezek szerint úgy tűnik, csak neki szabad különcködnie, más pedig csak tartsa be a kormány parancsát, miszerint majd ha kész a szakma, akkor jöhet a diploma. Már elnézést, de hadd döntse már el mindenki saját maga, hogy hogyan alakítja az életét.

De ez még csak a kezdet, az igazán röhejes rész most következik. A lap riportere ugyanis arról faggatta Parraghot, hogy nem rivalizálnak-e a feleségével, hisz mégiscsak megválasztották az MNB Monetáris Tanácsának tagjává, így az asszony közel 3 millió forintot is haza vihet. Erre lazán rávágta:

„a családfenntartó én vagyok. Amit a feleségem keres, az aprópénz a háztartásban.”

Csak így lazán leaprópénzezi felesége többmilliós fizetését. Na azt persze már nem merte elárulni, hogy akkor ő maga mennyit is tesz zsebre, ezt a kérdst simán lerendezte annyival, hogy

„nem mondok számot, mert irritáló lenne”.

Elmondása szerint voltak viták a nejével arról, hogy bekerüljön e a tanácsba, mert nem akarta, hogy ez támadási felületet adhasson az embereknek, de végül persze rábólintottak. Sose baj az, ha egy kis “aprópénz” áll a házhoz…

Ráadásul Parragh még azt is tök nyíltan kimondja, hogy az asszonykája a családi kötelék miatt kapta meg az állást. Szerinte butaság tagadni a nyilvánvalót. Legalább ebben őszinte…

“Butaság lenne tagadni, hogy a kiválasztásában szerepe volt annak, hogy ő az én feleségem. Bizalmi pozíció, korrupciómentesnek kell lenni, ami feltételez bizonyos anyagi hátteret. És persze azt, hogy értsen a feladathoz”

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!