Brutálisan bántalmazták a tüntetőket a biztonsági szolgálat emberei – eljárás indult ellenük

Tegnap este brutális támadás érte a Városligetnél tiltakozókat, közülük pedig leginkább egy fiatal nő járt pórul.

Szerdán bejelentett, teljesen szabályos demonstrációt tartottak a Ligetvédők az faátültetések ellen. A tiltakozók a lezárt építési terület bejáratánál állták útját az építési területről kijönni szándékozó faátültető gépeknek. Ezután szabadultak el az indulatok. A Valton biztonsági szolgálat emberei elkezdték fojtogatni és bántalmazni a demonstrálókat, az egyik őr pedig úgy megütötte Antal Nikolettát – aki aktív résztvevője a tiltakozásoknak – hogy az a földre rogyott. Az egész balhéról a Mérce tett ki megdöbbentő jeleneteket, de közben megtaláltuk a teljes videót is. 1:46-tól kezdődik az érdekes rész.

A videón jól látszik, hogy miután a biztonsági örök megakadályozták a Ligetvédők tiltakozását, dulakodás robbant ki és ennek a végén küldték földre a nőt.

A rendőrség azóta meggyanúsított és kihallgatott egy embert. A BRFK a Magyar Narancs megkeresésére rövid választ adott a kirobbant dulakodással kapcsolatban. Azt, hogy kit gyanusítottak meg, nem árulták el a lapnak, de több mint valószínű, hogy a Valton biztonsági szolgálat azon emberét, aki leütötte Antall Nikolettát.

“Megkeresésével kapcsolatban tájékoztatjuk, hogy az Ön által említett üggyel kapcsolatban a Budapesti Rendőr-Főkapitányság XIV. kerületi Rendőrkapitánysága garázdaság vétség gyanúja és súlyos testi sértés kísérlet bűntett gyanúja miatt indított nyomozást. Válaszadásunkig a nyomozók egy főt hallgattak ki gyanúsítottként. A folyamatban lévő nyomozás érdekeire való tekintettel további információt a rendőrség nem ad.”

Hogy kit hallgattak ki, azt nem árulták el a lapnak, de alighanem a Valton embere lehet, aki leütötte a nőt. Mindenesetre érthetetlen, hogy honnan veszik a bátorságot a biztonságiak ahhoz, hogy embereket bántalmazzanak, önbíráskodjanak, pláne a rendőrök jelenlétében, akiket egyébként nagyon úgy néz ki, hogy nem zavart túlzottan a dolog…

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!