Patyi András olyat mondott a választásról, amitől megáll benned az ütő

MTI Fotó: Balogh Zoltán

Sajnos, ahogy arra számítani lehetett, egy darab választókörzetben sem hajlandóak újraszámolni a szavazatokat, annak ellenére, hogy a Nemzeti Választási Bizottsághoz legalább 180 fellebbezés érkezett, mely extrém magas számnak számít.

Erről nem más beszélt a vérfideszes Echo-tévében, mint Orbánék hű csatlósa, Patyi András. Persze úgy próbálja tálalni a dolgot, hogy szerinte azért kaptak ennyi panaszt a választásokkal kapcsolatban,  mert “lényegében minden választókerületi eredményt, ahol nem az ellenzék nyert, megtámadtak”.

Azt is elmondta, hogy az újraszámlálás elrendeléséhez tényeken alapuló bizonyítékra lett volna szükség, ezek viszont hiányoztak a fellebbezéseknél. Szerinte az teljesen lényegtelen, hogy tömegével érkeztek a bejelentések az érvénytelen szavazatokról. Persze már akkor is összevissza beszéltek, többek közt ráfogták a számláló bizottság tagjainak fáradságára, amely valljuk be nevetséges, pláne hogy egy ilyen súlyos ügyről van szó, mint a választási csalás gyanúja. Patyi András kiemelte:

az érvénytelen szavaztok magas száma nem alapozza meg az újraszámolást vagy a megismétlést.

Patyi ezek után hű fideszes módjára belement az ellenzékiek ócsárolásába, szerinte két héttel a választások után magukon kívül mindenkit hibáztatnak a saját bukásukért. Arról az igencsak gyanús dologról, hogy épp a szavazás napján hirtelen leállt az NVB többmilliárdért fejlesztett honlapja, rendszere, Patyi azt mondta, ez nem befolyásolta a szavazás eredményét. Szerinte

Ez egy jól lebonyolított választás volt

Mi pedig nem tudjuk, sírjunk-e vagy nevessünk…

 

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!