Megkezdődött a tisztogatás – Az állampárt nekiment Alföldi Róbertnek

Facebookon közölte a Kodály Központ, hogy elmarad az Alföldi Róbert főszereplésével futó sikerdarab, az Igenis, miniszterelnök úr! pécsi vendégjátéka. Döntésük egyoldalú volt, az alkotókat sem tájékoztatták erről. Az eladott jegyek árát később visszatérítik.

“Tisztelt Közönségünk, pénteken vettük észre, hogy az Igenis, miniszterelnök úr! május 27-re tervezett pécsi vendégjátékának jegyértékesítését leállították, a produkciót erről a döntésről nem értesítették. A facebookra ma azt írták ki, hogy az előadás elmarad. Hivatalos indoklást mostanáig sem kaptunk. Az előadást nem mi mondtuk le, a Zsolnay Színházzal megbeszéltek alapján az időpontot leegyeztettük, és készültünk a vendégjátékra. Értetlenül állunk az eljárás előtt. Köszönjük az érdeklődőknek, és nagyon sajnáljuk.” – olvasható az előadás Facebook-oldalán.

Az Igenis, miniszterelnök úr! az Átrium színházat is üzemeltető Kultúrbrigád produkciója, a rendező Znamenák István, a főszereplők pedig Alföldi Róbert és Hevér Gábor.

Hogy mi lehetett az oka az előadás lefújásának, egyelőre rejtély. A darab arról szól, hogy: „a gazdasági és kormányzati válság tetőpontján az angol miniszterelnök azzal szembesül, hogy egy keleti ország külügyminisztere erkölcsileg megkérdőjelezhető és hatalmas diplomáciai botránnyal veszélyeztető, ám gordiuszi megoldást kínál Európa problémáira.” -írja a szaklap.

Az előadás azt a kérdést tesz fel a nézőknek, hogy “milyen áldozatot lehet hozni a 21. században a politika és a gazdaság oltárán, a fenekedő bulvárlapok szenzációra éhes újságíróinak gyűrűjében?”

Tiltott Tűrt Támogatott

A bemutató törlése mögött több dolog is állhat. Talán egyes Fidesz-közeli döntéshozók úgy érezhetik, hogy aktuálpolitikai áthallása okán felnyithatja az emberek szemét, vagy esetleg attól félnek, hogy gúnyt űznek a jelenlegi kurzusból, ráadásul pont egy fideszes önkormányzat által fenntartott intézményben.

Vagy lehet már az is elég, ha csak megjelenik Alföldi Róbert. Ahhoz még előadás sem kell, hogy kitiltsák egy városból. Legutóbb egy közönségtalálkozóját fújta le a zalaegerszegi térség fideszes képviselője egy hónapja, tartva attól, hogy a beszélgetésen politikáról is lesz szó. (Ezzel az erővel akár a kocsmákat és a templomokat is bezárathatná.)

Itt tartunk. A fideszes kurzus kipöcköli a kínálatból azokat, akik nem hódoltak még be. Ha úgy tetszik, a párt által tűrt, vagy támogatott sleppen kívül senkinek sem terem babér. A párt helyi emberei cenzorként válogathatnak, hogy ki mikor, hol léphet fel, vagy éppen hol jelenhet meg és hol nem.

De most már legalább tudjuk, hogy kitől fél legjobban az állampárt.

Forrás: 444

 

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!